Till Tamás feltételezett gyilkosának felesége is reagált a férje elleni vádakra
Olvass tovább...
Megszólalt Till Tamás gyilkosának édesanyja.
Megtörte a csendet Till Tamás gyilkosának édesanyja. A Bors találta meg az asszonyt, aki ugyan nem titkolja, hogy János az ő fia, de nem is büszke rá. A 2000-ben eltűnt kisfiú holttestét idén nyáron találták meg a rendőrök. A gyilkossággal gyanúsított F. János először beismerte a bűncselekmény elkövetését, aztán megváltoztatta a vallomását, és most már ártatlannak vallja magát. A rendőrség aztán körözést adott ki a férfi ellen, és le is tartóztatták.
Olvass tovább...
F. Jánosról elterjedt, hogy már csecsemő korában árva lett, de most kiderült, hogy ez csak félig igaz. Megtalálták a férfi édesanyját, az 59 éves Margitot, aki nehéz körülmények között él egy Bács-Kiskun vármegyei településen. Nyolc általánost végzett, és jelenleg közmunkaprogramban vesz részt.
Az asszony nem tagadta, hogy János az ő fia, de pont emiatt szégyelli is magát. Tisztában van azzal, hogy mivel gyanúsítják a fiát, és őszintén bevallotta, hogy kinézi belőle, hogy valóban ő az elkövető.
Mint kiderült, János nem igen tartotta a kapcsolatot az anyjával. Egész életében ritkán találkozott csak vele, és mikor idén feleségül vette nála 20 évvel fiatalabb barátnőjét, még az esküvőjükre sem hívta meg. Margit öt évvel ezelőtt látta utoljára Jánost; akkor közölte vele a férfi, hogy mivel nem ő nevelte, ezért nem tekinti az anyjának.
Margit 19 éves volt, mikor János született, a fiú apja pedig a beleegyezése nélkül, rögtön a születése után intézetbe adta.
Olvass tovább...
Az asszony azt mondta, akkoriban mélyszegénységben élt, nem tudta kivenni a fiát az intézetből. Elmondása szerint néhány alkalommal hazavitték, de nem tudott beilleszkedni a családba, mindenkivel flegma volt, és még a húst sem volt hajlandó megenni. Margit hozzátette, hogy János az apja halála után nagyon sok pénzt kapott, mikor kijött az intézetből; házat vett magának, és járta a világot.
Margit kinézi a fiából, hogy ő követte el a gyilkosságot, mivel a nagyobbik testvérével is durva volt. Azt viszont nem tudja elképzelni, mi vezethette rá erre a szörnyű bűncselekményre. Az asszony őszintén sajnálja Till Tamás szüleit, de a fiát is. Mint mondta, már 2000 óta folyamatosan figyeli a kisfiú eltűnésével kapcsolatos híreket, és tisztában van azzal, hogy ha bebizonyosodik a fia bűnössége, akkor kemény börtönévek várnak rá.
Margit még nem döntötte el, hogy ha valóban rács mögé kerül, meglátogatja-e odabent a fiát; úgy fogalmazott: arra még fel kellene készülnie lelkileg, mivel lennének hozzá kérdései is.