promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Dr. Kovács Ferenc: Fejlődési pályán akarjuk tartani Nyíregyházát
Borítókép:  Facebook/Dr. Kovács Ferenc.
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az elmúlt kilenc év eredményeit, városvezetési teljesítményét szeretnénk továbbvinni és fejlődési pályán tartani Nyíregyházát – mondta Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), a nyírségi nagyváros vasárnap újraválasztott polgármestere az MTI-nek.

A harmadik ciklusát kezdő településvezető szerint a siker az elmúlt évek munkája mellett annak is köszönhető, hogy az önkormányzat már a kampányban nyilvánvalóvá tette, mit tervez a következő öt évben és milyen munka van már most is folyamatban.

Kovács Ferenc az elkövetkezendő időszak legfontosabb feladatának az alakuló közgyűlés megtartását nevezte, amelyen az alpolgármestereket és a bizottságok tagjait választják meg.

A hosszabb távú tervekről szólva azt mondta, azon az úton kell menni tovább, amelyen a város halad, az elmúlt ciklusban a közintézmények teljes körű felújítása és a közlekedési infrastruktúra fejlesztése volt a legfontosabb tennivaló, utóbbinak továbbra is napirenden kell maradnia.

A 2010-ben „átvett csődhelyzetből” 2013-ra jött ki a város, hat év alatt azonban nem lehet megoldani évtizedek lemaradását, de ebből a hátrányból sokat ledolgozott Nyíregyháza.

– hangsúlyozta a kormánypárti polgármester, hozzátéve, ezzel együtt a gazdaság és a turisztika fejlesztése, valamint a munkahelyteremtés továbbra is fontos feladat marad a szabolcsi megyeszékhelyen.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás