promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A polgármester átadta az elkerülőt, fellélegezhetnek a kertvárosiak
Borítókép:  nyiregyhaza.hu
Helyi Hírek
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere átadta az újonnan épült Rókabokori utat. A Bottyán János utcát és a 338. sz. főutat (nyugati elkerülőt) összekötő, mintegy 2,4 km-es útszakasz kiépülésével a Kertváros teherforgalmának jelentős csökkenése valósult meg – olvashattuk a nyiregyhaza.hu-n.

A portál írása szerint Nyíregyháza MJV Önkormányzata közel 3 milliárd forint bruttó összegű, 100 százalékos, vissza nem térítendő támogatást nyert a „Gazdaságfejlesztést és munkaerő mobilitás ösztönzését szolgáló közlekedésfejlesztés Nyíregyháza délkeleti és délnyugati területein”, TOP-os pályázat megvalósítására. A mostani konkrét szakasz kivitelezési költsége bruttó 947 millió forint.

Az átadáson a következőket mondta Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere:

„Elkezdtük már tavaly a Bottyán János út megépítésével ennek a nagyon fontos útszakasznak a fejlesztését, ami most innen a Michelin-től a LEGO sarkán lévő körforgalmig közel 2,4 km. A megépült Rókabokori út 7 és fél méter széles, tehát a teherforgalmat fogjuk ide irányítani. Jövő héttől már ki lesz tiltva más területről. Ez volt az egyik cél. A másik, hogy a helyi gazdaságot segítsük. Nagy cégek vannak itt, sok kis- és középvállalkozás, teher-, valamint áruforgalom, illetve a munkába járást és a biztonságos közlekedést is javítja. Ide tartozott a Derkovits-Dugonics-Legyező utca fejlesztése, és még hozzátartozik a Szélsőbokori-Tiszavasvári úti körforgalom, ami december elejére elkészül. Volt a Tünde utca, ami nem a Kertváros, de ott is nagyon sok cég működik. Azt gondolom nagyot léptünk előre már most a jelenlegi gazdaság segítésére. Viszont ennek az útnak a végén, a nyugati elkerülő körforgalom mellett  van egy 23, 6 hektáros befektetési terület, amit már tudunk ajánlani a befektetőknek.”

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás