Szoboszlai Dominik nélkül is menni fog a BL-ben? Eddig kell nélkülöznie a magyar válogatott játékost a Liverpoolnak

Nem csak a magyar válogatott játékos kidőlése miatt fájhat a feje Andoni Iraolanak.
Mint az ismert, a hétvégén a Liverpool hazai pályán 3-0-ás vereséget szenvedett el a Manchester City ellen. A találkozón ezúttal csak egyetlen magyar játékos, Kerkez Milos lépett pályára, Szoboszlai Dominik kihagyta a meccset.

A Liverpool szurkolók ott ütöttek, ahol fáj: a győzelem ellenére nem lehet teljesen boldog a Manchester City
Olvass tovább...
Később kiderült, hogy a 25 éves középpályás combsérüléssel bajlódik, ezért nem lépett pályára a Manchester City ellen. Ám úgy néz ki Andoni Iraola még a szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzésen sem számíthat Szoboszlai Dominik játékára. Ugyanakkor Angliában már arról írnak, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya mikor térhet vissza: noha még a szerdai meccset ki kell hagynia, de a sérülése nem annyira súlyos, így akár már szombaton, a Brentford elleni Premier League-meccsen ismét pályára léphet.
A Bajnokok Ligája meccset kihagyja Szoboszlai Dominik, megvan a visszatérésének a dátuma
Iraola még a Manchester City elleni vereség után kisebbítette Szoboszlai combizom-sérülésének súlyosságát, de a magyar játékos nagy valószínűséggel kihagyja a szerdai BL-mérkőzést.
Dom (Szoboszlai Dominik) a válogatottól jött vissza, fáradt volt, túlterhelt
- magyarázta a Liverpool menedzsere, majd így folytatta:
Az edzésen próbáltuk óvni, védeni, de nem érezte jól magát, valami nagyon apró dologról volt szó. De az is igaz, hogy most 10 nap alatt négy meccset játszunk. Szóval nehéz lesz, mert két nap múlva már Ausztriába repülünk. Úgyhogy azt hiszem, bármelyik játékost nehéz lesz felépíteni addig.
Szoboszlai Dominik lehetséges visszatérési dátuma így tehát: Brentford elleni idegenbeli meccsen, október 17-én szombaton. Iraola egyébként nincs könnyű helyzetben, hiszen a Liverpoolnál most sok a sérült, Szoboszlai mellett, Ryan Gravenberch-re, Alexander Isak-ra, Giovanni Leoni-ra, Cody Gakpo-ra, Hugo Ekitike-re és Conor Bradley-re sem számíthat a spanyol szakember, ráadásul az utóbbi három játékos hosszabb időre kidőlt - derül ki a Liverpool Echo címéből.

Veszélyben a Ferencváros önállósága? Nyílt levélben álltak ki Kubatov Gábor mellett a Fradi legendái - meglepő nevek szerepelnek a listán
Olvass tovább...
Szoboszlai Dominik sérülése kapcsán az MLSZ is megszólalt
A Liverpool vezetőedzője, Andoni Iraola a Manchester City elleni 3–0-s vereség előtt és után is szót ejtett a válogatott szünet alatti extrém terhelésről, kiemelve, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya fáradtan, túlterhelten, egy apróbb izomsérüléssel tért vissza a klubhoz a Nemzetek Ligája-mérkőzések után. A nyilatkozatokat követően - és a Liverpool-szurkolók felháborodását látva - a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hivatalos közleményben tisztázta a helyzetet. Az MLSZ hangsúlyozta, hogy Szoboszlai Dominik a nemzeti csapatban kapott komoly terhelés ellenére sérülés nélkül tért vissza Angliába. A szövetség kiemelte, hogy Iraola nyilatkozata valójában nem áll ellentétben az ő álláspontjukkal, hiszen a spanyol szakember is elsősorban a fáradtságot, a túlterheltséget és a sűrű menetrendet emelte ki. Az MLSZ hozzátette, a középpályás pontos állapotáról és rehabilitációjáról a Liverpool FC illetékes tájékoztatást adni.
