Messi felesége kirakta a focistát az elvesztett vb-döntő után, az argentin könnyei sem zavarták a jóasszonyt

A párductestű asszonyság nem kímélte férjét kendőzetlenül őszintét posztolt a közösségi médiában.
Botrányoktól sem mentes körülmények között veszítette el a vasárnapi világbajnoki finálét az argentin válogatott. A címvédő együttes veresége után szomorú könnyek között tört ki a már második foci-vb-döntőjét elveszítő Lionel Messi. A földkerekség legjobb és legsikeresebb focistája jó eséllyel utoljára játszott ilyen rangos mérkőzést a karrierje során, lévén már 39 esztendős. Érzi ezt maga az érintett is, aki a spanyolok elleni hosszabbításos vereség után könnyekben tört ki csapatkapitányként, és kimondottan vigasztalhatatlannak tűnt. Talán csak a felesége, Antonella Roccuzzo tudja majd jobb kedvre deríteni a sztárfocistát.

Ezért tört ki tömegverekedés a foci-vb döntője után, teljesen bepöccentek Messiék
Olvass tovább...
Antonella nem most kezdte a szakmát, már korábban is szerető asszonyként állt Messi mellett a kudarcok idején. Most sem lesz ez másként. A szerelmük már régóta tart, lévén még gyerekként ismerkedtek meg egymással. Amint elég érett lett, Antonella követte is Messit Barcelonába. Párkapcsolatuk azóta is töretlen, és a spanyolországi, majd párizsi éveket követően boldogan élnek együtt Floridában.
Ugyanis a veterán Messi manapság az Egyesült Államokban játszik az Inter Miami színeiben.
Felesége kitartott akkor is férje mellett, amikor az nem a még zsírosabb közel-keleti ajánlatok egyikét, hanem egy amerikai klub ajánlatát fogadta el. Már régebben is lenyilatkozták, hogy vonzza őket ez az életforma, ráadásul Miami még közelebb is van hazájukhoz, Argentínához, mint eddig bármelyik másik állomáshelyük. És természetesen Messi sem keres rosszul.

Érvénytelen a vb-döntő végeredménye? Felelősségre vonják a játékvezetőt
Olvass tovább...
Persze Antonellát sem kell félteni, lévén divatlapok és különböző márkák foglalkoztatják a több gyermek szülése után is bombaformában lévő jóasszonyt. Messi nejével még az Adidas is szerződésben van,
és kiváló reklámarcnak számít a sportszergyártó érettebb nőket célzó hirdetései számára.
Antonella egy kimondottan erős nőnek számít, és most érzi, hogy a vb-döntőt elveszítő férjura mellett kell lennie. Erről rakott is ki posztot a közösségi médiában a párductestű hölgyemény, mintegy kiállva szerelméért:
"Mindig te leszel a legjobb Leo Messi.
Nemcsak a tehetséged miatt, hanem azért is, mert soha nem szűntél meg önmagad lenni. Mert bármi is történjen, sosem adod fel, mindig a végsőkig harcolsz, és az utolsó másodpercig mindent beleadsz. Ez az erő, ez a mentalitás és az a képességed, hogy újra és újra talpra állsz, tesz téged igazán egyedivé.
Köszönöm, hogy minden egyes nap megmutatod nekünk: az igazi sikert munkával, áldozatvállalással, kitartással lehet felépíteni, miközben az ember soha nem veszíti el önmagát. Te vagy a legjobb példa a gyermekeink számára, és emberek millióinak jelentesz inspirációt.
Sokkal jobban csodállak, mint azt szavakkal ki lehetne fejezni, és mérhetetlenül büszke vagyok arra, hogy melletted járhatom végig ezt az életet.
Nagyon szeretlek."
- írta ki Instagram-oldalára Antonella.
