promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Sport & Szabadidő

Toroczkai László is ott volt a magyar-finn focimeccsen, így reagáltak a szurkolók a megjelenésére


Toroczkai László is ott volt a magyar-finn focimeccsen, így reagáltak a szurkolók a megjelenésére
Borítókép:  Profimedia/illusztráció

Az elmúlt két hétben több fontos focimeccset is rendeztek a Puskás Arénában, több politikus is megjelent ezeken.

A Puskás Aréna nem pihent az elmúlt hetekben, több tízezer néző látogatott ki a meccsekre Budapesten

Az elmúlt hetekben a Puskás Arénában több fontos focimeccset is rendeztek, hiszen itt játszott nem is olyan rég Európa két legjobb csapata, a PSG és az Arsenal a Bajnokok Ligája döntőjében, majd nem is olyan sokkal rá már Szoboszlai Dominikék játszottak fontos felkészülési mérkőzést Finnországgal.

Ez utóbbi már a válogatott megújítását is szolgálta, fontos felkészülés a Nemzetek Ligája sorozatra, amelyben többek között Ukrajnával is játszik majd Marco Rossi csapata.

Politikusok is kimentek a meccsekre, készültek felvételek is

A mérkőzéseken több politikus is megjelent, felvételek is készültek. A Bajnokok Ligája döntőjében egy helyen volt Orbán Viktor, Magyarország korábbi miniszterelnöke és Magyar Péter, az új miniszterelnök is. A Tisza-kormány több prominens politikusát is fel lehetett ismerni a lelátón, valamint a Fideszből is több politikus vett részt a mérkőzésen, többek között Orbán Balázs is ott volt a finálén a Puskás Arénában.

A magyar-finn kapcsán már kevesebb politikusi beszámolót kaphattunk, Toroczkai László, a Mi Hazánk párt elnöke viszont ott volt a meccsen, és mint üzente is, nem a VIP-szektorban foglalt helyet. Toroczkai Lászlót a nézőtéren és azon kívüli is többen köszöntötték, elkészültek a közös fotók is, ezekből tett fel most válogatást a Mi Hazánk elnöke a közösségi média oldalára: