Lesivideó készült Magyar Péterről, kiderült, kivel és hol töltötte a vasárnap délutánt

Magyar Péter ott volt a magyar-szerb kézimeccsen, drámai a reakciója a meccs végén, hogy nem jutottunk ki a világbajnokságra.
A magyar politika szempontjából ez a hét is tele volt fordulatokkal, és minden napra jutott valamiféle fontos hír, bejelentés vagy olyan eseménye, amelyre rápörgött az egész média. A héten a Karmelita, így többek között Orbán Viktor volt irodájának, a Belügyminiszter épületének és Rogán Antal minisztériumának bejárása kapta a legtöbb figyelmet. Indultak olyan bejárások is, amelyeken több ezer civil vehetett részt a Várnegyedben, így rengeteg anyag is került fel a különböző közösségi média oldalakra.
Magyar Péter szombaton még ezeket az épületeket mutatta be újra többek között történészi segítséggel, majd találkozott a Belügyminisztérium épületének tetején Havasi Bertalannal is, az Orbán-kormányok egyik ikonikus személyével. Ám vasárnap már máshol tűnt fel a magyar miniszterelnök, és bizony több lesifotó és videó is készült róla. Hiszen nagy nyilvánosság előtt, több ezer ember társaságában izgulta és szurkolta végig Magyarország meccsét Szerbia ellen, a tét a világbajnokságra való kijutás volt.
A magyar csapatnak kétgólos hátrányt kellett volna ledolgoznia Veszprémben, ám ez végül nem sikerült.
[[cikk2]]
A világbajnoki selejtezőn Magyarország egygólos győzelmet aratott, így Szerbia jutott ki a világbajnokságra. Magyar Péter miniszterelnök pedig a szurkolókkal együtt tekintete meg a kézilabda mérkőzést a helyszínen, erről pedig készültek felvételek is.
Később pedig Magyar Péter is üzent, és megmutatta a meccs utolsó pillanatait is a saját szemszögéből, mint írta:
"Közel voltunk a világbajnoksághoz…Fáj. Hajrá, magyarok! Köszönjük a vendéglátást és a csodás hangulatot Veszprém!"
Magyarország 31:30-ra győzött vasárnap Veszprémben a szerbek ellen, ám ez a győzelem kevés volt, hiszen idegenben kétgólos vereséget szenvedtünk el Szerbiában. Összesítésben egy góllal a szerbek jöttek ki jobban a párharcból.
