promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Marco Rossi a választások után elhagyná a süllyedő hajót? - „Bárcsak menne már”

Marco Rossi a választások után elhagyná a süllyedő hajót? - „Bárcsak menne már”

Borítókép:  Profimedia (illusztráció)
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc

A magyar válogatott szövetségi kapitánya egyelőre kivár, de máris szóba hozták hazája nemzeti csapatával.

2018 óta a magyar válogatott szövetségi kapitánya Marco Rossi. Az olasz szakember korábban egy magyar bajnoki címet gyűjtött be a szíve csücskének számító kispesti Honvéddal. A korábbi remek védőből lett edzőnek meglehetősen nehezen indult a pályafutása a kispad mellett, azonban már nemzetközi szinten is ismert és elismert névnek számít. A 61 éves Rossi tréner már két Európa-bajnokságra is sikeresen kivezette a magyar nemzeti csapatot, azonban a világbajnoki selejtezőkön eddig nem volt szerencséje. 

Sőt, míg az Eb-kvalifikációkon rendre jól teljesít a magyar válogatott, addig a vb-selejtezők rendre mentális és teljesítménybeli mélypontot jelentenek Szoboszlai Dominikék számára. Az elmúlt ősszel ugyan hatalmas volt a fogadkozás, azonban az utolsó pillanatban mégis elcsúszott a válogatott. Az írektől hazai pályán elszenvedett vereség miatt még a tavaszi pótselejtezőkről is lecsúsztak legjobbjaink. 

Mostanság nemcsak nekünk, de immár a négyszeres világbajnok olaszoknak is meggyűlik a baja a selejtezőkkel. Olaszország a 2006-os vb-győzelme óta folyamatosan alulteljesít a vébék tekintetében. 2010-ben és 2014-ben nem élte túl a csoportkört, viszont 2018 óta már a ki sem jut a legnagyobb focitornára. Az olasz válogatott kerete már korántsem olyan veretes, mint egykor volt. Sőt, állandóan váltogatják egymást a szövetségi kapitányok is.

A minap elbukott pótselejtezők után lemondott a 2006-os győztes együttes középpályásából lett kapitánya, Gennaro Gattuso is.  

Így hát az olaszok ismét lelkes kapitánykeresésben vannak. Talán nem is meglepő módon, de féltő hazánkban rögtön felmerült, hogy előbb vagy utóbb Marco Rossiért akár be is jelentkezhet a szülőhazája. Egyelőre ez nem történt meg, Rossi a helyén van. A Mister helyzete azonban az egész MLSZ-szel együtt erősen megváltozhat, attól függően, hogy miként alakulnak Magyarországon a 2026-os választások

Egy politikai pálfordulás akár a hazai sportviszonyokat is megváltoztathatja. Nem is meglepő, hogy Rossi kissé sejtelmesen reagált az NSO felvetésére hazája szövetségi kapitányi posztját illetően:

„Az évek során több ajánlatot is kaptam, még a Premier League-ből is, de Olaszországból egyszer sem. Ezt megértem: inkább fiatal edzőkben gondolkodnak, én már nem tartozom közéjük, a tapasztaltabbaknál pedig elvárás a Serie A-s múlt, amivel nem rendelkezem. Ha egy vezető helyébe képzelem magam, Marco Rossi szerződtetése kockázatos döntés lenne, hacsak nem ismernek személyesen. Így jelenleg nem látok nagy esélyt arra, hogy Olaszországban dolgozzak a jövőben.”

Mindeközben jól mutatja egy lelketlen szurkolói komment a magyar drukkerek fogyatkozó türelmét Rossival szemben:

"Bárcsak menne már, jobb lenne mindenkinek!"

Rossi még a Liverpool edzőjébe, Arne Slotba is beleállt: