
Brutális, ami a Ferencváros-Braga meccs után történt, nem akárkik jelentek meg a Fradi oldalán
Olvass tovább...


Nem akárki nézte a nézők között, ahogy Dominik megkezdi a gólgyártást a Bajnokok Ligájában.
Az elmúlt hetekben egyre inkább megnyugtatónak tűnik a Liverpool FC kispadján Arne Slot vezetőedző helyzete. A csapat ezen a héten bejutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe, valamint a bajnokságban továbbra is versenyben van a TOP4-be kerülésért. Ez nagy szó azok után, hogy milyen pocsékul teljesített a Premier League címvédője a szezon első felében. Sőt, grátisz gyanánt a ’Pool még áll az FA-kupában is. A szakértők szerint mégis azon áll vagy bukik Slot menesztése, hogy sikerül-e a csapatának kvalifikálnia magát a pénzesővel járó Bajnokok Ligája következő idényébe.

Olvass tovább...
Ha a Liverpool nem lesz ott a BL következő kiírásában, szinte biztosra vehetjük, hogy a holland trénernek távoznia kell. A tavaly megnyert bajnoki cím (ami részben még az előző mesternek, Jürgen Kloppnak is köszönhető) még nem jelent elegendő védelmet egy gyenge szereplést követően.
Temérdek pletyka szól arról, hogy kit szemeltek ki a Liverpool illetékesei a csapat következő vezetőedzőjeként Slot kirúgása esetén. Az egyik legfőbb esélyesként a klub korábbi játékosát, Xabi Alonsot szokták emlegetni. A spanyol szakember nemrég került a kirúgás sorsára a Real Madridnál.

Olvass tovább...
Slot tehát veszélyben érezheti magát továbbra is, és a helyére pályázók folyamatosan ott legyeskednek a klub körül. Steven Gerrard régóta szeretne az imádott együttes edzője lenni, ám egyelőre be kell érnie azzal, amikor televíziós szakértőként látogathat az Anfieldre. A minap pedig egy újabb „ragadozó” érkezett Liverpoolba, felmérni a terepet.
A holland szakember természetesen nem utalt rá egyetlen szóval sem, hogy éppen honfitársa liverpooli munkájára pályázna, de alighanem szívesen nézett szét az Anfielden. Ten Hag a saját szavai szerint teljesen el is volt ájulva mind a körülményektől, mind a mérkőzés legjobbjától, Szoboszlai Dominiktől:
„Szinte bepasszolta a labdát a kapuba. Nehéz kivitelezés volt, mert pattant a labda, de tökéletes volt a játékos időzítése. Teljes mértékben kontroll alatt tartotta a szituációt, az egyetlen szabad területre helyezett. Nagyon direkt és vertikális megoldást választott. Egyetlen passzal túljárt az egész középpálya eszén, onnantól pedig minden rendkívül gyorsan történt. Egyszerűnek tűnik az egész, mégis döntő jelentőséggel bírt. Az átadásai kiválóak voltak, érdemes kiemelni az összjátékban betöltött szerepét. Letámadásban és visszatámadásban is nagyszerű, rendre megnyerte a második és a harmadik labdákat.”
- idézte a Nemzeti Sport Online ten Hag szavait.
Mindeközben a Liverpool már az angol bajnokságra készül, ahol a következő meccsen a középcsapatnak számító Brightonnal fognak összecsapni, mégpedig szombaton délután 13:30 órától.