
Szoboszlai Dominikkal kapcsolatban figyelmeztette a Liverpoolt egy szakértő, csúnyán cserben hagyhatja a csapatot, a West Ham elleni győzelem is bizonyíték erre
Olvass tovább...


Olyat írtak ki az angolok, ami tulajdonképpen egy üzenet volt a magyaroknak: El a kezekkel Szoboszlaitól.
Sorozatban a harmadik bajnokiját nyerte meg egymás után a Liverpool FC együttese az angol bajnokságban. A Vörösök a Premier League 28. fordulójában a pocsék formában lévő és kieső helyen álló West Ham Unitedet fogadták. A győzelem csak alig pár percig volt kérdéses a mérkőzés elején, lévén a 'Pool már a félidei pihenőre háromgólos előnnyel vonulhatott. A vége 5-2-es győzelem lett a Liverpool számára, amivel továbbra is versenyben maradtak a tabella első négy helyének valamelyikéért. Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos végig a pályán voltak.

Olvass tovább...
A magyar válogatott két csillaga kezdőként lépett tehát pályára, ám összességében inkább csak a csapatjátékhoz tettek hozzá, semmint a pontos végeredményhez. Igaz, azért Szoboszlainak csak sikerült kiosztania a szezonbeli nyolcadik gólpasszát a Liverpool mezében. Viszont Kerkez az értékelések szerint az egyik leghaloványabb mezőnyjátékos volt a West Ham ellen.
Ez persze nem volt igaz, mert sokkal előrébb kellett focizgatnia és a támadásokat szerveznie, mint az a tehetségéhez méltó. Erre pedig azért volt szüksége Arne Slot vezetőedzőnek, mert kiesett az irányítói szerepkörből a sérült Florian Wirtz. Dominik ennél mélyebbről szereti szervezni a játékot. Bár örülhetünk, hogy végre nem a védelem jobb szélén volt kénytelen bizonyítani a 25 éves középpályás. Illetve érdemes hozzátennünk, hogy a gólpassza is csak Slot elképzlését igazolja.

Olvass tovább...
A szakportálok egyértelműen az átlagosnál haloványabbra értékelték Kerkez produkcióját, míg Szoboszlait nagyjából átlagosra hozták ki. Egyébként sem voltak elképesztően kiugró teljesítmények a Liverpoolnál. Bár megsüvegelendő volt Hugo Ekitiké két-két gólpassza és gólja. A klub hivatalos honlapja mégis Szoboszlait hozta ki a meccs emberének, bár minden más forrás inkább a francia támadót hozta ki "győztesnek".
Persze még így is volt, aki megtalálta a kákán a csomót, és tudott érdemben belekötni Szobo produkciójába is.
A Szoboszlait néha felmagasztaló This Is Anfield furcsa megállapításokra jutott. Az elsőszámú szurkolói portálnak számító honlap egyrészt az argentin Alexis Mac Allistert hozta ki a West Ham elleni találkozó legjobbjának. Ez már alapból furcsa megállapítás az egész évben szürke verébbé vált légióssal kapcsolatban. Másrészt érdekes véleményt formáltak meg a magyar frontemberről:
"Újabb nap, újabb erős Szoboszlai teljesítmény. A Liverpool 8-as számú játékosa jellemzően szorgalmas volt – bár érezhetően fáradt –, és kétségtelenül örült, hogy nem jobbhátvédként kellett játszania."
- értékelte a This Is Anfield Szoboszlait.
Szoboszlairól a szezon hajrája előtt máris fáradtságot írnak? Ez egyfajta üzenet is lehet a magyar válogatottnak? Alig egy hónap múlva egy másfélhetes edzőtábor, valamint két felkészülési meccs (tét nélkül!) vár a nemzeti csapatra. Közben pedig a Liverpoolnak nagyon-nagy szüksége lesz Dominikre az utolsó fordulókban, illetve a Bajnokok Ligája további fordulóiban.