Kiderült a magyar csúcssportoló fizetése, ennyi forintot kapott egy hatalmas győzelemért

Ritkán beszélnek a sportolók anyagiakról, most azonban az egykori olimpikon titkokat árult el.
A 48 éves Kiss Gergely a magyar vízilabda egyik meghatározó alakja. 1986-ban kezdett vízilabdázni, és 1993-ban már ifjúsági Európa-bajnokságot nyert és ezután bekerült a felnőtt csapatba is Pályafutása alatt számtalan érmet szerzett különböző világ és európai versenyeken, illetve 3 olimpiai aranyérem büszke tulajdonosa is.
Nem a pénzért csinálta
Kiss Gergely a Neshama TV-nek nyilatkozott arról, hogy sosem a pénz motiválta. Volt olyan klubcsapata, ahol például hónapokig nem kapott fizetést, mégis maradt és mégis megnyerték a Bajnokok Ligáját. De Újpesten is játszott fizetés nélkül. Konkrétan 3 szezont játszott úgy végig, hogy azt anyagilag nem honorálták, de fel sem merült benne, hogy nem eddz 100 százalékosan, hiszen ő hivatásának tekintette a sportot. Sőt, a csapattársain is sokszor segített, pedig ekkor már két gyermeke is volt.
"Jöttek az újpesti fiúk hozzánk enni, a feleségem főzött és hogy legyen meleg étel, mert nem volt pénzük. Nálunk ebédeltek, 5000 forintokét kértek kölcsön egymástól."
Ekkor 21 éves volt, de azt mondja, hogy neki a hivatása mindig is fontosabb volt, mint a pénz.
"Hányan dolgoznának úgy egy adott munkahelyen, hogy mondjuk azt mondják, hogy nincs fizetés, akkor hány napig menne be pontosan és hány napig csinálná jól?"

Kiszivárgott a valódi ok, amiért Szoboszlai Dominik fizetése a kanyarban sincs a többi liverpooli sztár béréhez képest
Olvass tovább...
Kiss azt mondja, hogy azért nem az anyagiakat nézte sosem, mert ő jó vízilabdás akart lenni, a magyar himnuszt akarta hallani a versenyeken.
Ennyit kaptak egy EB-aranyért
Kiss Gergely azt mondja, hogyha kapna 100 millió forintot, azt akkor sem aranyórákra költené például, pedig szereti a minőségi órákat, de az ilyen dolgok nem motiválják.
"Mi amikor elindultunk a válogatottal sosem azt néztük, hogy mennyi jutalom jár majd, ha nyerünk EB-t. Nem is tudom, 100.000 forintot kapunk, 170.000 forintot az első EB aranyért, miközben egy focista mondjuk annyit kapott a pályára lépésért egy barátságos válogatott meccsen."

Kiderült Havas Henrik fizetése, felfoghataltan milliókat keresett a Tanár úr régen
Olvass tovább...
Azt mondja, hogy mindig a büszkeség és a siker mozgatta őket. Viszont a márkás holmiknak például megnézi az árát, mert sokszor túlárazottak véleménye szerint.
A vele készült teljes interjút itt lehet megnézni:
