
Orbán Viktor megszólalt az FTC bajnoki esélyeiről, döbbenetes, amit mondott
Olvass tovább...


Több meglepetés is érkezett Magyarországra, nem akárki kapott még mezt Tóth Alextől.
Az ország futball-lázban ég, hiszen több magyar játékos is ott van most a Premier League-ben, Tóth Alex pedig a legutóbbi igazolás. A fiatal játékos nem is olyan régen került a Ferencvárosból az angol első osztályú bajnokságban nagyon jó szezont produkáló Bournemouth-hoz, ahol rögtön egy olyan meccsen debütált, amikor a piros-feketék legyőzték Szoboszlai Dominikékat.
Nem volt semmi a beszállás, azonnal jött is Szoboszlai Dominiktől a pacsi a fiatal magyar játékosnak, a Ferencváros egykori kiválóságának.
A Ferencváros most éppen egy mindent eldöntő meccsre készül a bolgár sokszoros bajnok Ludogorec ellen az Európa-ligában, ám a fradisták és az ország figyelmét megint Tóth Alex vonta el egy pillanatra, hiszen a magyar játékos egy dedikált mezt küldött Orbán Viktor miniszterelnöknek. Sőt, a történet itt még nem állt meg, hiszen hosszan beszéltek is egymással. Orbán Viktor pedig később azt is megmutatta, hogy hova került a mez, sőt, még azt is láthattuk közelebbről, hogy milyen személyes szöveget írt a mezre a miniszterelnöknek Tóth Alex.

Olvass tovább...
Ám nem csak Orbán Viktor kapott Bournemouth-mezt Angliából, hanem egy másik csúcspolitikusnak is érkezett egy mez, és nem is olyan régen egy fotó is kiszivárgott.
Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár is kapott egy Tóth Alex-mezt. Ő a posztja alá hosszan írt is:
"Lepattanó
Papp Bence, a Puskás Akadémia-nebulója, jelenleg futball-menedzser a múlt héten Orbán Viktor miniszterelnök úrnál járt. És ha már jött, hozott is egy dedikált mezt Tóth Alex, a kimondhatatlan nevű AFC Bournemouth angol focicsapat tehetséges magyar labdarúgójának aláírásával.
Megtisztelő, hogy nekem is jutott egy.
Sok sikert kívánok a Premier League-ben!"