promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
A Fradi-mumus edzőjét nemrég Orbán Viktor kinézte a válogatott élére, most a szurkolók üldöznék el

A Fradi-mumus edzőjét nemrég Orbán Viktor kinézte a válogatott élére, most a szurkolók üldöznék el

Borítókép:  Profimedia (illusztráció)
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

Magyarország minisztere pár hónapja még megkörnyékezte, ám mára drámaira fordult a helyzet.

Míg az elmúlt idényben az utolsó hetekig versenyben volt a bajnoki címért a Paks együttese és kupagyőzelemmel zárta a tavaszt, addig mostanra már a középmezőnyig süllyedt az elsősorban a rekordbajnok Fradi által lefosztott csapat. Az atomvárosiak a kupaküzdelmektől is búcsúztak már, és egyelőre nagyon távoli reménynek tűnik a dobogó és a nemzetközi kupaindulás elérése is a Bognár György vezette gárda számára. A különc edző képtelen kirángatni meggyengült csapatát a gödörből. Immár Bognár is vereségekkel teli hullámvölgyről beszél. 

Eddig sikerkovácsnak tekintették a csak magyar focistákkal dolgozó szakembert, ám hamarosan kitelhet a becsülete a Tolna vármegyei egyletnél. Sorra szenvedik el a zakókat, jelenleg egy négyes vereségsorozatnál járnak. Ez pedig különösen azért lehet fájó számukra, mert ebből három is hazai pályán elszenvedett volt az NBI-ben. A Fizz Liga mezőnye a tizenkét csapatos formulának köszönhetően pedig roppant sűrű. 

A negyedik helyen szerénykedő Paks éppen ugyanúgy tizenhárom ponttal előzi meg a már kieső helyen álló Diósgyőrt, mint amennyivel vezet előtte az éllovas Győri ETO. 

A győriek egyébként a szerencsével sem álltak hadilábon a hétvégi paksi kirándulásuk alkalmával, ám a minőség is az ő oldalukon állt. Nem úgy a Paksnál, ahol nagyon sok minden hiányzott a 4-3-as vereség elkerüléséhez. Ezt próbálta fejtegetni a lefújás után Bognár mester is, akit pár hónapja még maga Orbán Viktor győzködött élő adásban arról, hogy milyen jó lenne, ha egyszer elfogadná a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztját. Azonban a Bognár egyértelműen visszautasította a miniszterelnököt.

„A rengeteg helyezkedési és technikai hiba marad meg a meccsből. Annak ellenére, hogy szoros lett a mérkőzés vége, a Győr jelenleg jobb csapat nálunk… Van tartásunk, vissza tudunk kapaszkodni a meccsekbe, ami annak a mentalitásnak köszönhető, ami most is megvan az öltözőben. Szakmai problémáink vannak, menet közben alakul a keret, próbáljuk beépíteni az új játékosokat. Ez jelenleg komoly feladat, de az önértékelésünk mindig is a helyén volt, sikerült már kijönni minden kátyúból, következetesen kell tovább csinálni, amit eddig is, és akkor előbb-utóbb mi is nyerünk.”

- elmélkedett és fogadkozott Bognár.

Persze a türelmetlenebb szurkolók már most is cselekvésre buzdítják az illetékeseket a paksi helyzetet látva:

„Hetek óta így megy, szerintem a Bognárt el kell küldeni szabadságra.”
„Ezért kell venni idegen légiósokat Bognár úr, mert nagyon le fog csúszni a csapata, igaz a maga pénze akkor is meglesz. De mi nem látjuk a csapatot jó játszani. Tiszta szégyen a csapat játéka.
„Nem vagyok vészjósló, de elindultunk a szakadék felé.”
„Így jövőre nem hogy dobogó, de sima kiesés is lehet! Eladtunk minden valamire való játékost, csupa huszadrendű ismeretlen emberkéket igazoltunk!”

Bognár kimondta a teljes igazságot a hibáikról: