Megvan Tóth Alex új klubja, ez kész sokk, Szoboszlai Dominiket óriási meglepetés éri Liverpoolban az átigazolási hír hallatán?

Ez az év egyik legnagyobb kérdése egyelőre.
Tóth Alex és az átigazolás: fura fordulat következett be
Valószínűleg az ország focit is kedvelő része, most elképesztő tapadós tekintettel figyeli azt, hogy mi lesz a vége Tóth Alex átigazolási ügyének, hogy hol folytatja majd a Ferencváros és a magyar válogatott fiatal tehetsége, akit korábban már igazi nagyágyú csapatokkal is hírbe hoztak. Nagyon úgy tűnt, hogy az olasz sztárcsapat, a bajnokságban is előkelő helyen álló Lazio lesz a befutó abban a versenyben, amelyben több csapat is részt vesz Tóth Alex kapcsán.
Ám nagyon úgy tűnik, hogy annak ellenére, hogy sokan már kész tényként kezelték, a Ferencváros labdarúgója az olasz fővárosban, Rómában folytatja, az igazság ezzel szemben az, hogy ez az átigazolás nem biztos, sőt, most olyan hírek érkeztek, hogy bizony a Lazio már kiszállt ebből a versenyből. Az olasz sajtó is így számol már be az eseményekről.
Tóth Alex az új, a következő Szoboszlai Dominik?

Szoboszlai Dominik el van szállva magától, új fejlemény érkezett a hatalmas hibája után, valaki elárulta Liverpoolban
Olvass tovább...
Ám jött egy új jelentkező, amely komoly befutó lehet, ez pedig a Bournemouth csapata, amelyben korábban Kerkez Milos is megfordult, és amely csapat már több ízben is csaklizott el játékost a leigazolási időszakban a Lazio orra elől. A Buzz nevű oldal a lehetséges transzfer kapcsán a Liverpool FC kiválóságát, Szoboszlai Dominiket is emlegeti a cikkben, Tóth Alexre pedig úgy utalnak, mint egy lehetséges, új Szoboszlai.
Miért illene az angol csapatba Tóth Alex, és miért lehetne ő az egyik legjobb igazolás?
Mint írják, az AFC Bournemouth-ot kapcsolatba hozták a Ferencváros középpályásával, Tóth Alexszel, mivel a klub erősíteni szeretne a januári átigazolási időszakban. A 20 éves magyar már kilenc alkalommal szerepelt a válogatottban, és szükséges mélységet adna Andoni Iraola csapatának. Azt is megírják, hogy miért illene nagyon jól a csapatba Tóth Alex, mint megjegyzik:
"Tóthot agresszivitásáról és labda nélküli intenzitásáról ismerik, ami tökéletes Iraola magas letámadásra épülő játékstílusához. Emellett arról is ismert, hogy egyszerűen játszik labdával, hasonlóan Adams játékstílusához."
.jpg?crop=1400%2C577%2C0%2C4&width=386)
Salah azonnal visszatér Liverpoolba, szörnyű pletyka Szoboszlai és az egyiptomi barátságáról
Olvass tovább...
