Szoboszlai Dominik hihetetlen dolgot tett, munkát vállalt a pályán kívül is, lipcsei barát igazol a Liverpoolba – Gulácsi visszatér?

A magyar válogatott kapusa méltó módon zárhatná le egy második liverpooli eséllyel a pályafutását.
Egyértelmű jelek mutatkoznak arra, hogy hiába is voltak máris rekord- és tabudöntögetők a Liverpool FC idén nyári nagy költekezései, még korántsem ért véget a liverpooli keret átalakítása. Az angol bajnokság címvédőjének névsorában továbbra is vannak olyan játékosok, akik már bőven harmincon túl vannak és/vagy a szerződésük lejáróban van. Az elmúlt napokban Mohamed Salah okozott botrányt azzal, hogy Arne Slot egyre kevésbé számolt vele a kezdőcsapat összeállításakor. A hisztis egyiptomi végül talán bocsánatot nyert, ám most hetekig nem fog rendelkezésre állni válogatott kötelezettsége, az Afrikai Nemzetek Kupája miatt.

„Összenő, ami összetartozik” – tombolnak a Fradisták Dárdai Pál érkezése miatt, pusztító a botrány az Üllői úton
Olvass tovább...
Mindeközben Szoboszlai Dominik igazi vezérbikává lépett elő az Anfielden. A magyar válogatott középpályás már az első két szezonjában is alapembernek számított többnyire a Liverpoolban, bőven kivette a részét a tavasszal megszerzett huszadik bajnoki címből. A nyáron azonban kétségessé vált a helyzete a kezdőtizenegyben a temérdek új játékos miatt. Slot edző azonban ezt annyira másként gondolta, hogy Szoboszlai gyakorlatilag minden mérkőzésen kezdő, és a lefújásig a pályán is marad.
Apró szépséghiba azért van Slot, Dominik iránti ragaszkodásában:
a 25 éves loboncos karmester szinte minden poszton játszott már az idényben. A holland mester néha szélsővédőként, néha szélső támadóként számol vele. Szoboszlai az elmúlt hetekben többször is a jobb oldalról támadott, Salah eredeti helyén. Ez persze különösen dühíthette a klubtörténet harmadik leggólerősebb csatárát.
A jövő persze Szoboszlaié, akinek egyáltalán nem lehet oka a panaszra.
Állítólag még 2026-ban új szerződést fog kapni a Liverpooltól, mert a Real Madrid már nagyon fészkelődik a kegyeiért. A remek fizetésen túl persze más erő is Liverpoolban tarthatja Dominiket. Ez pedig nem más, mint az egyre erősebb liverpooli magyar kompánia. Valamint a Red Bull-kapcsolat. A 'Poolban már máskor is megfordult számos magyar (utánpótlás) játékos, valamint olyan focisták, akik az energiaitalos márka valamelyik csapatában játszva már ismerték Szoboszlait is.
.jpg?crop=1400%2C577%2C0%2C8&width=386)
Slot állása lehet a tét, törölni kell a Liverpool hétvégi mérkőzését Szoboszlai Dominik miatt, csak ez a lépés maradt
Olvass tovább...
A hírek szerint Szobo újra egy korábbi lipcsei társnak örülhet majd az Anfielden. A This Is Anfield értesülése arról szól, hogy a Bayern Münchentől lelépni tervező francia válogatott Dayot Upamecano előkelő helyen szerepel a Liverpool kívánságlistáján. A francia bekk ideális pótlása lehetne a manapság egyre dekoncentráltabb Ibrahima Konaténak (aki egyébként szintén volt Red Bullos). Utóbbit szintén a Real Madrid csábítja már jó ideje, és a spanyolok mindig is szerettek kifutó szerződésű sztárokra lecsapni.
Upamecanot a szakértők a legértékesebb, lejáró szerződésű focistának tartják, és állítólag a szíve őt is volt társa, Szoboszlai Dominik után húzná a Liverpoolhoz. Tehát a válasz egyértelmű, egyelőre nem a magyar válogatottól már elköszönt veterán, Gulácsi Péter próbál visszatérni fiatalkori klubjához, a Liverpoolhoz.
Állítólag ennyit keresne Szoboszlai Dominik a Real Madridnál:
