promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
A Fradi ex-edzőjét az új Szoboszlairól kérdezték, miatta retteghet Robbie Keane, máris csomagol az ír mester?

A Fradi ex-edzőjét az új Szoboszlairól kérdezték, miatta retteghet Robbie Keane, máris csomagol az ír mester?

Borítókép:  Profimedia (illusztráció)
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

A Ferencvárosnál mintha egyre kevésbé érezné jól magát az ír edző, mi lesz, ha valóban eladják a kedvenc játékosát?

Tavaly decemberben mindenkit sokként ért a dolog, hogy alig fél év után máris távozik a Ferencváros együttesétől Pascal Jansen. A holland vezetőedző nem volt feltétlenül a Fradi-szurkolók kedvence, ráadásul a túlságosan védekező játék mellett még az eredmények sem igazán jöttek a csapat számára. Az Európa-ligában ugyan remekelt többnyire a zöld-fehér együttes, ám a bajnokságban csak tisztes távolságból követték az élen loholó Puskás Akadémiát.

Jansen mester teljesítménye mégis feltűnő volt nemzetközi szinten, és az MLS-ben szereplő New York City FC jelentkezett be érte. Az amerikai együttes becsülettel ki is vásárolta az edzőt az élő magyar szerződéséből. Szerencsére nem maradt igazán hoppon a Fradi sem, lévén már korábban a látókörükbe került Robbie Keane. Az ír ugyanis már hónapokkal az események beindulása előtt jelentkezett az Üllői úton, amikor ott még Dejan Sztankovics utódját keresték. Keane kész tervekkel és projektötlettel a fejében érkezet meg végül a Groupama Arénába.

Az egykori legendás ír csatár aztán addig ostorozta a ferencvárosi sztárokat, amíg azok végül le nem hajrázták májusra a Puskás Akadémiát. A felcsútiakkal való versenyfutásnál viszont már nagyobb falat volt a Paks. A tolnaiak ellen vívott kupadöntő már nem is sikerült az FTC-nek.

Sőt, egyre több repedés látszik nem is feltétlenül Keane és a Fradi, sokkal inkább Keane és a magyar labdarúgás kapcsolatán. Egyrészt főnökéhez, Kubatov Gáborhoz hasonlóan a tréner is gyakran hangoztatja, hogy elsősorban átok a hazai szövetség ötmagyaros szabálya, ami túlságosan megköti a kezét minden hétvégén. Másrészt azért vannak ezek a bizonyos repedések, mert tetszik vagy sem, Keane egy tökéletesen más közeg prototípusa. A nagyszájú mester nem fogja meghazudtolni magát.

Pár hete már azzal is sok haragost szerzet, hogy egy videón önfeledten ünnepelte az ír válogatott magyarok elleni győzelmét. Az előző hétvégén pedig szűkszavú, de érezhető gúnnyal froclizta a nemzet gólvágóját, Varga Barnabást.

És erre a fortyogó lávára jön most a következő teher: állítólag számos európai együttes, köztük olyan topklubok, mint a Bayern München vagy a Juventus érdeklődik a Fradi talán legnagyobb értéke, Tóth Alex iránt.

Egy külföldi honlap kérdezgette Tóth Alexről a már fentebb emlegetett Jansent, miszerint valóban reális-e a Juventushoz történő átigazolása:

„Alex az Alex. De biztosan álmodik egy Szoboszlai-szintű karrierről. Vannak hasonlóságok, például a fizikai adottságok és a passzolás terén. De türelemre van szükség.A potenciálja alapján mindenképp igen! Érdekes lesz látni, hogy a következő években tud-e tovább fejlődni. Ha a Juve leigazolja, mindenképp szükség van egy tiszta tervre, hogy milyen úton haladjon. Ha Alex is így érzi, és bízik a Juventusban, nagyon érdekes transzfer lehet belőle.”

- idézte Jansent az Üllői129 blog.

Egyébként érdekes, hogy Jansen ennyire sokra tartja a válogatott középpályást, lévén egy évvel ezelőtt még azon dolgozott, hogy elüldözze a Fraditól, mert nem igazán akart számolni vele. Csak aztán befutott az ajánlat New Yorkból.

Van, aki már el is könyvelte Tóth torinói érkezését: