
Kárpáti Rebekát félreérhető pózban fotózták a Fradi sztárjával
Olvass tovább...
A meccs előtt érkezett a közlemény.
A Ferencvárosra nagyon fontos mérkőzés vár ma este az Európa-ligában, a zöld fehérek Belgiumba látogatnak, a Genk ellen lépnek majd pályára az Európa-liga csoportos küzdelmeinek második fordulójában. A Fradi az első fordulóban pontot szerzett otthon a hosszabbításban a Plzen ellen, a meccs végén nem véletlen volt hatalmas ünneplés a pályán, hiszen a szenzációs góllal két pontot el is vettek a csehektől, amely majd komolyan számíthat a végelszámolásban is.
Most a Genk lesz az FTC ellenfele, a közlemény pedig a meccs előtt érkezett.
A Genk most figyelmeztetést adott ki, a saját nézőiket figyelmeztették. Korábban ugyanis a Genk-szurkolók a lelátón tűzijátékot rendeztek és füstbombákat gyújtottak meg, aztán azokat a pályára is hajigálták. Ez még az idegenbeli meccsükön történt a bajnokságban az elmúlt fordulóban. Azt a meccset a belga bajnokságban akkor félbe is kellett szakítani, a játék végül 15 percet állt, majd folytatódott.
A KRC Genk elítélte ezt a viselkedést, a kiadott közleményben írtak vörös vonal átlépésről is, hiszen a nézőtéren családok és gyermekek ülnek. A közlemény pedig úgy folytatódott (a Csakfoci írt erről először):
"Csütörtökön, az Európa-liga első hazai mérkőzésén a Ferencváros ellen, szurkolóinkkal együtt újra meg akarjuk mutatni, hogy mit is képvisel a KRC Genk: biztonságos és barátságos futballélményt fiataloknak és időseknek egyaránt"
Olvass tovább...
Félő, hogy a Genk büntetést kaphat, ami azt jelentheti, hogy a következő nemzetközi mérkőzésre le kell majd zárni a stadion egy részét, ami azt jelentheti, hogy nem lehet majd telt ház egy nagyon fontos meccsen a spanyol Betis ellen. Ez pedig annak a következménye, hogy a legutóbbi nemzetközi meccsükön is volt baj, 20 ezer eurós büntetést kaptak, és akkor helyezték kilátásba a további súlyos büntetéseket, így ami ezen a meccsen történik a lelátón, az meghatározhatja a Genk további menetelését is a nemzetközi porondon.
Az FTC korábbi meccse, az első fordulós bravúrpont: