
Kárpáti Rebekát félreérhető pózban fotózták a Fradi sztárjával
Olvass tovább...
Meglepő eredménnyel jött elő az oldal az FTC-Viktoria Plzen Európa-liga meccsre vonatkozóan.
Megkezdi a menetelését a Ferencváros az Európa-ligában, immár az elit csapatok között. Az első találkozóra Budapesten kerül sor a Groupama Arénában, és máris egy ismerős ellenfél jön, tavaly ugyanis a cseh csapat lett az FTC veszte a kieséses szakaszban az Európa-ligában. Most jöhet a visszavágó, és a Ferencváros győzni szeretne az első hazai mérkőzésén.
A Sports Mole nevű oldal, amely többek között nagyszerűen mondta meg korábban a magyar-portugál meccs eredményét is, ismét megadja a statisztikákkal is megtámasztott tippjét, hogy mi lehet majd a meccs végeredménye. Rögtön a cikkük elején egy kis történelmi ismertetőt is elénk tesznek, megemlítik azt is, hogy a Fradinak nem sikerült bejutnia a tavalyi Európa-liga nyolcaddöntőjébe, miután kiesett a csütörtöki ellenfél elleni rájátszásban, amelyet a vendégek 3–1-es összesítéssel nyertek meg februárban.
Olvass tovább...
Az FTC az idei 13 meccséből kilencen legalább kétszer betalált, viszont az utóbbi hat mérkőzéséből négy meccsen kétszer is kapituláltak. Ismertetik azt is, hogy a Ferencvárosnak javítania kell hazai teljesítményén, ha meg akarja szerezni a három pontot, mivel három Groupama Arénában játszott mérkőzés óta nyeretlen, ebből kettőt elveszítettek.
A legnagyobb riválistól szenvedtek vereséget a bajnokságban szombaton, ráadásul a Viktoria Plzen a bajnokság negyedik helyén áll 15 ponttal kilenc meccsből, és úgy érkezik a csütörtöki mérkőzésre, hogy legutóbbi négy találkozójukból háromban csak egy gólt szereztek, és az utóbbi négy európai mérkőzésükből kettőn egyáltalán nem találtak be. A Viktoria Plzen idegenben jobban szerepel, mint hazai pályán, az oldal szerint pedig vendéggyőzelem születik majd Budapesten.
Az oldal szerint egygólos cseh győzelem születik majd csütörtök este az FTC otthonában, 2:1-re nyernek majd a vendégek.
Olvass tovább...