promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Szoboszlaiék teljes sokkban, Diogo Jota özvegyével hozták össze a Liverpool sztárjának legjobb barátját

Szoboszlaiék teljes sokkban, Diogo Jota özvegyével hozták össze a Liverpool sztárjának legjobb barátját

Borítókép:  Profimedia (illusztráció)
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

Egy portugál címlap miatt van óriási botrány egész Angliában.

Elképesztő és botrányos történeten csámcsog az angol és a portugál sajtó. Mint ismert, nyáron tragikus autóbalesetben elhunyt a Liverpool FC portugál szélsője, az éppen távozófélben lévő Diogo Jota. A Vörösök 20-as mezben játszó támadója ugyan elsősorban kiegészítőember volt a keretben, de a csapattársak beszámolói szerint az öltöző egyik legnépszerűbb tagja volt. Azonban egy spanyolországi autóúton a mellette ülő testvérével szörnyethaltak egy súlyos balesetben. 

Azóta pedig mind a klub, mind a szurkolók nehezen teszik túl magukat Jota halálán. Sőt, az ellenfelek is rendre megemlékeznek a mindössze 28 évesen elhunyt liverpooli kedvencről. Az Anfield közönsége minden meccs 20. percében felállva tapsol egy percen keresztül, mintegy megemlékezve Jotáról. A klub pedig mindeközben visszavonultatta a 20-as számot, amit ezentúl senki sem viselhet a klub felnőttkeretének kötelékében. Szoboszlai Dominik és csapattársai is igyekeznek áldozni az emlékezés oltárán, és gólörömeikkel folyamatosan megemlékeznek elhunyt barátjukról. 

A keddi Magyarország-Portugália mérkőzésen világraszóló gesztust gyakoroltak a magyar szurkolók is, akik portugál drukkertársaikkal együtt kezdtek tapsba a 20. perctől.

A sors iróniája, hogy éppen ekkor szerezte meg Varga Barnabás a hazaiak vezető gólját a Puskás Arénában. Aztán végül a végletekig izgalmas körülmények között a vendégek szerezték meg a győzelmet a 3-2-re végződött mérkőzésen

Mindeközben a sajtót egy felháborító címlap rázta meg, egyenesen Portugáliából. A TV Guia nevű lisszaboni hetilap egyfajta bulvármagazin és tv-műsor ajánló egyszerre. Nekik volt képük ahhoz, hogy egy szándékosan félreérhető fotóval illusztrálják a címlapon az egyik cikküket. A fénykép olyan hatást kelt, mintha Diogo Jota felesége, és a focista legjobb barátjának számító Rúben Neves romantikus viszonyban állnának egymással. A fotó éppen egy olyan pillanatot örökített meg, amikor a portugál válogatott védő és az özvegy közel hajoltak egymáshoz, mint akik éppen csókot akarnak váltani. Természetesen erről szó sem volt. 

A TV Guia cikke egyébként arról szól, hogy a manapság Szaúd-Arábiában (Al-Hilal) focizgató Neves igyekszik segíteni Jota családjának, ahol csak tud.

Ezt a szándékot forgatta ki a hetilap, és igyekezett belőle még több eladott példányszámot produkálni. Neves persze megrendülten fogadta ezt az alávaló sajtótámadást hazájából, és nyilvános üzenetben zárkózott el a meggyanúsítás és a félreértések elkerülése érdekében:

„Mindig hiszek az emberek jóságában, figyelmeztettek, hogy ne tegyem. Most becsaptak, de soha senkinek nem kívánok rosszat. Az a személy, aki ezt a képet a magazin címlapjára tette, nem érdemli meg a boldogságot, ahogy a döntése sem volt az. A feleségemmel több, mint 11 éve vagyunk együtt, boldogok, egy olyan családdal, amelyre büszke vagyok, és az elmúlt 11 évben soha nem volt köztünk vita. Mindent megtettünk, hogy a lehető legjobban segítsünk Ruténak és családjának. Ennek a fotónak a kiválasztása ugyanolyan boldogtalan, mint az a személy, aki kiválasztotta, és az a személy, aki posztolta. Tiszteletben tartom, hogy mindenkinek megvan a maga munkája, tiszteletben tartom, hogy mindenki a legjobb tudása szerint akar teljesíteni, de nem tisztelem azokat, akik nem tisztelik a többieket. Ismétlem, büszke vagyok a feleségemre, a családomra. Büszkék vagyunk Rutéra, az erejére, amit birtokol, vele vagyunk, bármibe is kerüljön, ő tudja. Köszönjük.”

- posztolta Rúben Neves, a közösségi médiában.