promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Elképesztő, ami Szoboszlaival történt a vereség után, lesivideó került fel az internetre

Elképesztő, ami Szoboszlaival történt a vereség után, lesivideó került fel az internetre

Borítókép:  AlexandraxFechetex/Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc

Két gólt is lőtt a magyar csapat a portugáloknak, mégsem sikerült pontot itthon tartani.

Az év meccse?

Az év egyik leginkább várt meccse volt a keddi, Portugália elleni vb-selejtező, amelyet a Puskás Arénában rendeztek. Sok szakértő szerint ez volt az F-csoport legnagyobb rangadója, hiszen a nézők a két továbbjutó csapatot láthatták a pályán egymás ellen. Korábban a portugálok szövetségi kapitánya is arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarokat gondolják a legnagyobb ellenfelüknek a csoportban.

Magyarország végül megint egy hajrában kapott gól után vesztett pontokat, mint Írországban. 2:2 után találtak be a portugálok, és ezzel el is döntötték a mérkőzést. A harmadik gólt egy kis bizonytalanság előzte meg a védelemben, amikor a labdát próbáltuk kihozni, egy kis megingás elég is volt a portugáloknak, hogy pár perccel az egyenlítő gól után újabb gólt szerezzenek, és újra visszavegyék a vezetést.

Az a nevezetes utolsó gól...

Sokan elsősorban Kerkez felelősségét firtatják az utolsó gólban, de Szoboszlai neve is felmerül, ám a szurkolók legnagyobb része arról ír, hogy Magyarország emelt fővel vonulhatott le a pályáról, hiszen nagyon sokáig partiban volt a nemzeti tizenegy a világ egyik legjobb csapatával, amely nagyon esélyes arra is, hogy 2026-ban felérjen a világ csúcsára, és vb-győzelmet ünnepelhessen.

Cristiano Ronaloék ehhez mérten győzni akartak Budapesten, és immár 6 ponttal vezetik az F-csoportot, miközben a csoport második helyére az Írországot meglepetésre legyőző Örményország lépett. A magyarok tehát októberben majd az örmények ellen a csoport második helyének megszerzéséért indulnak el.

Szoboszlai Dominik és Cristiano Ronaldo nagy találkozásai

Nagyon sok cikk jelent meg a neten arról, hogy Szoboszlai Dominik gyerekkori példaképe is Cristiano Ronaldo volt, és most a pályán is találkozhatott vele. Sokan várták ezt a találkozást, és már a mérkőzés előtt létrejött egy nagy kézfogás, amikor a játékosok vonultak ki, sőt a pályán is történt egy közös momentumuk.

Íme 3 elképesztő Szoboszlai-Cristiano Ronaldo jelenet a keddi magyar-portugál meccsről, az egyik már a meccs után történt, az ominózus mezcsere pillanatai.

A meccs előtt:

@stansportfc Cristiano Ronaldo and Dominik Szoboszlai making sure the mascots feel at home Small gestures that’ll be remembered forever by these kids. ↳ European Qualifiers. Every Match. Live & Exclusive on Football's New Home, Stan Sport. #StanSport #WCQ #Ronaldo #Szoboszlai original sound - Stan Sport Football

 

A meccs közben:

 

A meccs után: