promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Itt a vége, Szoboszlai liverpooli karrierje elért oda, amire kevesen számítottak, ahonnan már nincs feljebb

Itt a vége, Szoboszlai liverpooli karrierje elért oda, amire kevesen számítottak, ahonnan már nincs feljebb

Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

Furcsa dolgot vettek észre, Liverpoolban mindenki erről beszél már.

A Liverpool FC egyik leginkább foglalkoztatott sztárja mind a pályán, mind a (sport)sajtóban, Szoboszlai Dominik. A magyar válogatott csapatkapitányának helye megingani látszik, azonban egyelőre a saját tudása és a szerencséje is a klubjának kezdőcsapatában tartotta. Szoboszlai egyelőre sérülések és eltiltások miatt látszik maradni a liverpooli alapegyüttesben, pedig Arne Slot vezetőedző hamarosan kegyetlen döntést fog hozni a jövő építése érdekében.

Ugyanis Szoboszlai tavaly hiába volt a Liverpool történelmi, huszadik bajnoki címének egyik fő letéteményese, rengeteg kritikát kapott. A „Duracell—nyuszi” becenevet is kapó középpályásnak hibaként rótták fel a vele még finoman bánó kritikusai is, hogy nem lő elég gólt és oszt ki elegendő gólpasszt. A lehetősége meg lett volna „Szobonak” a statisztikái javítására, azonban a csatársor mögött hiába volt irányító középpályás, inkább a játék szervezésében jeleskedett.

Érezte Slot mester is Szoboszlai karmesteri gyengeségeit, ezért amikor csak lehetett, inkább hátrébb, mélységi irányítóként szerepeltette.

A magyar légiós egyébként is szeret mélyebben játszani, hátrébbről jobban átlátni a támadások történéseit. Valamint a szűrő munkája is hatékonyabb, fontosabb, mint amikor szinte csak az akciók irányítása a feladata.

Nos, idén túl sok gondja Szoboszlainak aligha lesz a csatárok mögötti szervezkedéssel, lévén erre a posztra megvette a Liverpool Florian Wirtz-et. A németet klubrekordért, 125 millióért pedig nem a padra vették. A ’Pool klasszikus 4-3-3-as felállásában viszont maradt még két hely a középpályán, ám a két, védekezőbb, hatos és nyolcas poszton Ryan Gravenberch és Alexis Mac Allister játszott eddig. Őket hosszúra nyúlt pihenő és eltiltás hátráltatta eddig. Csak hogy mind a ketten immár bevetésre készek, ráadásul nemrég bekerültek az előző Premier League idény álomcsapatába is.

Ez így viszont már túl erős ajánlólevél Slot számára, őket egyelőre nem hagyhatja ki Szoboszlai miatt sem.

Ezt pedig alighanem a magyarok Liverpool drukkereken kívül a többiek is sajnálni fogják, mert a 24 éves robotoló középpályás az egyik legnagyobb kedvencnek számít a liverpooli sztárok között. Korábban voltak időszakok, amikor még az ő meze fogyott a legjobban. Az egyre nagyobb hajjal játszó focistát ugyan érik kritikák, de frizuráját egyre többen szeretnék utánozni a rajongói közül is.

A minap a Telex stábja járt kint a Liverpool első bajnoki meccsén.

Ott a magyar híroldal egyik újságírója is érdeklődött, hogy mennyire népszerű a magyar kontingens az észak-angliai városban. Mint ismert, idéntől már ott focizik a magyar labdarúgás második legnagyobb értékének számító Kerkez Milos, és a Puskás Akadémiától igazolt Pécsi Ármin is.

Az egyik sálat árusító kereskedő szerint Szoboszlai nevével és arcával mindent el lehet már adni, annyira népszerű a Liverpoolnál. Elárulta, hogy a Szoboszlai sálak kelendőségéhez csak a Mohamed Salah nevével ellátott ruhadarabok foghatóak. Az utcai árus szerint a nemrég kispapává vált Dominik nemcsak a játéka, hanem a jóképűsége miatt a női szurkolók igazi kedvence.

Őrült dolgokat mondtak a liverpooliak a magyar riporternek: