promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Szoboszlai Dominik hatalmas bajban, a szuperszámítógép ítéletet hozott a Liverpoolról

Szoboszlai Dominik hatalmas bajban, a szuperszámítógép ítéletet hozott a Liverpoolról

Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

A Premier League idénye hatalmas meglepetéssel fog zárulni, kárt volt a világ minden pénzét elkölteni.

A Liverpool a történelmének egyik legdurvább nyarán van túl. A Premier League legutóbbi bajnoka nem pihent sokat a holtidényben. Diogo Jota tragikus halálát követően még meg is csúsztak a klub játékosai az alapozás megkezdésével. Aztán miközben a pályán próbálták felkészülési meccsekkel formába hozni magukat, folyamatosan érkeztek az újabbnál újabb focisták is az átigazolási piacról. Jelen állás szerint a Liverpool immár több, mint 300 millió eurót elköltött új átigazolásokra, akik közül többen is egyértelműen a kezdőcsapat számára lettek megvásárolva. 

Többek között jelentős érkezőnek mondható az Anfieldre a "Vörösök" által nagyon sokáig csak körbeudvarolt Kerkez Milos, vagy Florian Wirtz. Előbbi a védelem baloldalán, védőként vihet hatalmas és friss lendületet a támadásokba. Utóbbi a várakozások szerint még Szoboszlai Dominiknél is jobb karmester lehet. Így pedig a magyar válogatott frontemberének bizonyosan új szerepköre lesz mind a hierarchiában, mind a kezdőcsapatban. 

A bevált recept

Azt szokták mondani, hogy bevált recepten ne változtass, de a jelek szerint a klubvezetés, valamint a második szezonjára készülő Arne Slot szintet akarnak lépni a bajnoki cím megszerzése után. Az új emberekkel meg szeretnék célozni a Liverpool számára mindig is kiemelt jelentőséggel bíró Bajnokok Ligája győzelmet is. Azonban az új sztárokat be kell még építeni a csapatba, ami nem biztos, hogy feltétlenül könnyen fog menni, bármennyire is tehetséges labdarúgókról beszélhetünk. 

És bizony úgy fest, hogy nem csak a szakértők kételkednek a Liverpool költekezésének hasznosságában. Több szigetországi szakember is kétkedve fogadta, hogy Sloték ennyire vehemensen hozzáláttak a Jürgen Klopttól megörökölt keret szétbontásának, ami tavasszal még elég volt a bajnokság besöpréséhez. Ehhez ugyanis tudni kell, hogy a Liverpool már évek óta alig, vagy egyáltalán nem költekezett nyáron. Jóformán tavaly is csak Giorgi Mamardashviliért fizettek, ám a grúz hálóőr is csak idén csatlakozott a kerethez a spanyol Valenciától. 

Hiába minden az Anfielden

Ám, hiába a nagy pénzszórás (vagy ésszerű posztra igazolás?), tegnap délután a givemesport.com megcsinálta a szokásos Premier League jóslatát egy szuperszámítógép segítségével. A végeredmény aztán meglehetősen lehangoló lett a Liverpoolért rajongók számára. A focis honlap ebben a cikkében nem említi Szoboszlait, ám kétszer is szóba került Kerkez Milos. A magyar válogatott védő ugyanis fontos távozó lett a Bournemouth keretéből, amely a Give Me Sport szerint az új szezonban éppen csak elkerüli majd a kiesést.

Visszaesés várható

Kerkez még a Liverpool érkezőinél lett felemlegetve, mondván jók a bajnok új átigazolásai, de jó eséllyel még így is kevesek lesznek. Ugyanis megdöbbentő módon azt jósolta a sportoldal által használatba vett szuperszámítógép, hogy a Manchester City visszatér az angol liga trónjára. Az örökös másodiknak tűnő Arsenal viszont újfent a második helyen fog végezni, és a Liverpoolnak csak a harmadik hely jut majd a végelszámolásnál 2026. tavaszán. 

Íme, a szuperszámítógép által jósolt Premier League végeredmény:

1. Manchester Cit 92 pont

2. Arsenal 88

3. Liverpool 85

4. Chelsea 79

5. Manchester United 76

6. Aston Villa 70

7. Tottenham Hotspur  67

8. Newcastle United 63

9. West Ham United 60

10. Everton 56

11. Brighton & Hove Albion 54

12. Wolverhampton Wanderers 52

13. Brentford 50

14. Fulham 48

15. Crystal Palace 45

16. Bournemouth 43

17. Nottingham Forest 40

18. Burnley 35

19. Sunderland 32

20. Leeds United 28.