promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Barcelonai hadüzenetet kapott a Fradi, sztárjelöltet csapnak le a kezükről

Barcelonai hadüzenetet kapott a Fradi, sztárjelöltet csapnak le a kezükről

Borítókép:  Profimedia (illusztráció)
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

Legutóbb a szlovén gólkirályt vitték el a magyar rekordbajnok elől.

A jelek szerint minden még a Ferencvárosnak sem jöhet össze az átigazolási piacon. Az NBI rekordbajnoka már az elmúlt szezon vége, a 36. bajnoki elsőség begyűjtése azon szorgoskodik, hogy egy bombaerős keretet szedjen össze. A cél pedig egyértelmű: Robbie Keane-nek vissza kell vezetnie a csapatot a Bajnokok Ligája főtáblájára, ahol utoljára 2020. őszén szerepelt a Fradi. Ennek az eléréséhez pedig minőségi erősítés, és bő keret kell.

A bő keret eddig is adott volt a Fradi számára, lévén a magyar viszonyokhoz mérten nagyon bő kerettel, és magas minőséggel dolgozhatott már az elmúlt szezonban is Keane, illetve elődje, Pascal Jansen. Az ír csatárlegenda ugye szezon közben vette át az addig bukdácsoló fővárosiak irányítását, és csak az utolsó hetekre sikerült megelőzniük az egészen addig éllovas Puskás Akadémiát.

Tudják a Fradinál, hogy a felcsútiak (és a többi kihívó) magabiztos megveréséhez, illetve az álomszerű Bajnokok Ligája alapszakaszhoz nem elég néhány külföldi tehetséget is megszerezniük az átigazolási piacon.

Bizony a külföldi topligákban sem ritka, amikor a legnagyobb klubok éppen riválistól vesznek játékost. Ezzel ugyanis nem csak az új munkaadó erősödik, de még a rivális is gyengül. A Fradi pedig most minden korábbinál nagyobb szenvedéllyel használja ezt a fegyvert.

Idén nyáron az FTC már több focistát (akár külföldit, akár magyart) is igazolt már a bajnokságon belüli ellenfelektől. Így lett volna ez a debreceni Brandon Domingues-sel is. Azonban a korábbi híreink ellenére a francia karmester a Loki után mégsem a ferencvárosiaknál fog kikötni. Állítólag még csak nem is tárgyalt a bajnok képviselőivel.

A hírek szerint Domingues-ről éppen úgy sajnálatosan le fog csúszni a Ferencváros, mint a szlovén bajnokság aktuális gólkirályáról, Raul Floruczról. Az osztrák, de román (és vélhetően magyar!) származású szélső ugyanis inkább egy belga klubot választott. Domingues pedig a Debrecen tulajdonosi és vezetői körének köszönhetően Spanyolországban köthet ki. A 25 éves légiósért az UEFA-kupa/Európa-liga halmozó Sevilla, és az Espanyol futhat versenyt. Mind a két klub a LaLigában érdekelt. Előbbinek vannak elsősorban kötődései a Loki illetékeseihez, ám az Espanyol sem esélytelen.

A barcelonai együttes ugyanis hatalmas vonzerő lehet bármely focista számára, lévén mégiscsak a világ egyik legszebb és legélhetőbb városában, ráadásul a világ egyik legjobb csapatának szomszédságában tanyázik. Az FC Barcelona és az Espanyol ugyan riválisok, de igenis van átjárás a két klub között, így a debreceni Domingues joggal reménykedhet egy katalán csodában.

Pár napja még a Fradi volt a cél Brandon számára: