
Itt a vége, a Fradi edzőjéért máris bejelentkeztek nyugatról - A Bajnokok Ligája selejtező előtt jöhet a változtatás
Olvass tovább...
Saját focistája buktatta le a Ferencvárost, Robbie Keane haja máris égnek állhat.
Története egyik leghullámzóbb idénye tudhatja maga mögött a Ferencváros együttese. A zöld-fehérek tavaly nyáron ismét nehezen lendültek bele a szokásos, és már-már menetrendszerű edzőváltás után. Pascal Jansen ugyan remek tréner, ám nem volt képes megfelelő csapatot összerántani az új, és a már meglévő embereiből. A holland a Bajnokok Ligája helyett csak az Európa-liga főtáblájára tudta kormányozni a Fradit. Ahol viszont egészen jól szerepelt, nem úgy, mint az NBI-ben. Ott ugyanis folyamatosan kevesebbet játszva (a nemzetközi meccsek miatt), bukdácsolva csak loholtak az éllovas Puskás Akadémia után.
Olvass tovább...
Aztán jött a törés december végén, mert kiderült, hogy Jansen mestert kiszemelte magának az MLS-ben szereplő New York City FC. Az amerikaiak kivásárolták a vezetőedzőt, így a Fradinak új szakember után kellett néznie. Szerencsére már egy ideje talonban volt náluk az a Robbie Keane, akivel már 2024. nyarán is szemeztek. A korábbi Premier League-sztár edzőnek sem utolsó, izraeli bajnoki címmel a zsebében érkezett az Üllői útra. Ahonnan, egyszer majd szintén minimum egyszeres bajnokként fog távozni. Ugyanis a Ferencváros rendkívüli módon összekapta magát az írrel, és emberfeletti őszi meneteléssel előzték meg a felcsútiakat a táblázaton.
Például a többfrontos harc beszűkülésére, lévén az alapszakaszt követően a rájátszásban azonnal kiesett a Fradi. A cseh Viktoria Plzen tett róla, hogy a fővárosi rekordbajnoknak csak az NBI-gyel és a magyar kupával kelljen törődnie. Utóbbi esetében pedig lemásolásra került a tavalyi forgatókönyv. Újfent a Pakssal találkoztak, és újfent kikaptak. Így maradt hát a bajnokság, amit már 36. alkalommal söpörtek be a zöld-fehérek.
Olvass tovább...
A bajnoki cím megünneplése után pihenőre vonultak a csapattagok, csak a válogatott focisták maradtak edzésben. Tegnap pedig máris elkezdődött az érdemi munka a Népligetben. Egyelőre csak azok a játékosok csatlakoztak a kerethez, akik nem szerepeltek a hónap elején a hazájuk nemzeti csapatában. A Fradi Média oldalára felkerült videóban látható, hogy edzésben van az olyan új szerzemény is, mint az ausztrál Daniel Arzani.
A szezonnyitó napról a Fradi U21-es válogatott védője, Kaján Norbert nyilatkozott a hivatalos csatornájuknak. Elárulta még azt is, hogy egy új gép segítette az egészségük felmérését:
„Nagyon hamar eltelt ez a három hét, de pont elég volt arra igazából, hogy újra rendbe rakjuk magunkat, felkészítsük magunkat az új szezonra, és egy kicsit kifrissüljünk. Én horgásztam, családdal voltam, meg mentem persze nyaralni is, úgyhogy igazából szokásos dolgok voltak. Az első hivatalos munkanapunk, tesztekkel kezdtünk, orvosi mérések is voltak, vérvétel és egy új mérés is volt. Ez a Dexa, ez testösszetételt mért.”
- dicsekedett a fiatal bekk, igaz, kissé pontatlanul.
A Dexa géppel ugyanis nem a test, hanem pontosabban a csontok sűrűségét mérik a szakemberek. Ennek a szerkezetnek a segítségével egyrészt már kialakult, de még fel nem fedezett csontsérüléseket, sérülékenységeket lehet kiszűrni, illetve megállapítható a csontritkulás legkisebb előjele is. A Dexa (Dual-Energy X-ray Absorptiometry) két, alcsony erejű és értékű röntgensugarat bocsát ki magából, ezáltal felmérve a csontok ásványianyagtartalmát, úgymond sűrűségét.
A Fradi nyitónapja pár percben: