Szégyenteljes dolgot tettek Szoboszlai Liverpooljával, erről az egész világ tudni fog

Hiába a bajnoki cím, nagyon durván lehúzták a Vörösöket. Szoboszlai sem úszta meg?
A Jürgen Klopp éra csúcsát jelentette 2020-ban a Liverpool bajnoki címe. A német mesterrel kissé megfáradt a csapat kapcsolata, így egyértelműen üdítően hatott a Vörösökra, hogy tavaly nyáron Arne Slot ült le a kispadra. A holland tréner gyakorlatilag változatlan kerettel próbálta meg megtörni a Manchester City és az Arsenal egyeduralmát. Végül a Liverpool meglepően könnyedén, már hetekkel az utolsó fordulót megelőzően biztosította a klub 20. bajnoki elsőségét. Ezáltal többek között a magyar válogatott Szoboszlai Dominik is életében először nyerte meg a Premier League-et. Sőt, korábban még egyetlen hazánkfia sem örülhetett angol bajnokság megnyerésének.

A Liverpool kiszemeltje, Kerkez Milos elárulta az igazságot a származásáról - Ettől a hírtől mindenki meg fog döbbenni
Olvass tovább...
Azonban a több fronton erősen elmaradt a Liverpool a várakozásoktól. A Bajnokok Ligája alapszakaszának megnyerése után meglepően gyorsan, már a nyolcaddöntőben kiestek Szoboszlaiék, a tegnap csúcsra érő Paris Saint-Germain ellenében. A 'Pool az FA-kupából is nagyon korán kiesett, s csak a Ligakupában vergődött el a fináléig, ám ott a Newcastle United lefocizta őket a legendás Wembley Stadionban. Így hát "mindössze" egyetlen, bár az egyik legfontosabb trófeával zárta a szezont a klub.
A Liverpool vitathatatlanul a világ egyik legerősebb csapata, hiszen mégiscsak a legerősebb pontvadászatot nyerték meg.
A Premier League-ben csúcsra érni legalább akkora fegyvertény, mintha egy klub világbajnokságot nyerne. Ám a jelek szerint mindez nem érintette meg különösebben a Transfermarkt nevű honlap szerkesztőit. A különböző algoritmusokkal dolgozó weboldal adatait még a foci elemző műsorok is alkalmazni szokták, mi több, néha még a klubok is ezen keresztül tájékozódnak egyes kiszemeltjeikről. Összességében mi is mértékadó portálként szoktunk hivatkozni a Transfermarktra, ám tény, hogy mindaz, amit ők tükröznek, csak egyfajta kiindulási pont a focisták értékét tekintve. A bölcs szakértők azt szokták mondani, hogy mindenki annyit ér, amennyit fizetnek neki és érte.

Kerkez Milost máris új csapatba nevezték Angliában - Megtörtént a hivatalos bejelentés
Olvass tovább...
Ennek ellenére is roppant érdekes fordulat a Premier League-et megnyerő Liverpool esetében, hogy hétvégén megtörtént a keret értékének frissítése. Megdöbbentő módon csupán csak három focistájuk ázsiója emelkedett súlyos euró milliókkal, ellenben többen is vesztettek az elvileges árcédulájukból.
Szoboszlai Dominik értékéhez szerencsére nem nyúltak a szakemberek, azonban a valóban remek idényt futó Alexis Mac Allistert rendesen felturbózták. A világbajnok argentin középpályás immár kereken 100 milliót ér. Messze a legdrágább ékköve a liverpooli keretnek.
Szoboszlai tehát maradt 80 milliós értéken, de nem kevesebb, mint tizenhét(!) társa veszített abból. Igen, a keret kezd öregedni, ami általában értékrontást szokott magával vonni a Transfermarktnál, különösen, ha valaki már betöltötte a rettegett 30. életévét. Igaz, összehasonlításképpen a 40 éves Cristiano Ronaldo még mindig 12 millió eurós szinten keresi magának új klubját a szaúdi kalandozás után.
Érdekesség, hogy Mohamed Salah hiába is nyújtotta élete egyik legjobb produkcióját idén, és lett újfent a Premier League gólkirálya, mivel már elmúlt 32, bizony lehúzták 50 millióra az értékét.
Továbbá érdemes megemlíteni, hogy megtörtént a szerényebb Bournemouth értékfrissítése is. Azonban itt nem változtattak a Liverpool által hajszolt Kerkez Milos besorolásán. A magyar válogatott védője még mindig 45 millió eurót ér a Transfermarkt szerint. A 21 éves Kerkez állítólag idén nyáron csatlakozik jó barátjához, Szoboszlaihoz az Anfield Roadon.
A napokban nagy port keverő Kerkez interjú:
