promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Rendkívüli, ki lehet a Fehérvár FC tulaja, megindult a pusmogás

Rendkívüli, ki lehet a Fehérvár FC tulaja, megindult a pusmogás

Borítókép:  Profimedia (illusztráció)
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

A világ legjobb bajnokságaiban van csapata, és még a Forma-1-ben is ott van ez a dúsgazdag mecénás.

Nem sokáig váratott magára az újabb atomcsapás, a kiesés után hamarosan már valóban óriási anyagi gondokkal küzdhet a Fehérvár FC. Mint ismert, a 2018-ban még NBI-es bajnoki címet ünneplő együttes a szombati, Debrecen elleni zakóval a saját közönsége előtt esett ki az első osztályból. A székesfehérvári együttes nagyjából másfél évtizedig volt a rendszer kegyeltje, illetve olyan nagyságok segítették az újra topcsapattá alakulását, mint az edzőlegenda Mezey György. A Vidi temérdek névváltoztatás mellett még az Európa-liga csoportkörét is megjárta, azonban a bajnoki címek ellenére a Bajnokok Ligája selejtezőkben sosem volt igazán szerencséje. 

A piros-kékek projektje a jelek szerint megfáradt, és esélyük sem volt az átütő eredményre a sorozatban hetedik bajnoki elsőségét is begyűjtő Ferencváros árnyékában. Sőt, már az olyan új vidéki fellegvárak, mint a Paks és a Puskás Akadémia is megelőzték a Fejér vármegyeieket. Tavaly először még "csak" a MOL, mint főszponzor hagyta ott a Sóstói Stadiont, majd jött a friss élmény, vagyis a kiesés, ami után a tulajdonos, Garancsi István is kitette az eladó táblát.

Az üzletember jelképes összegért, mindössze egy forintért szeretné eladni a klubot a városi önkormányzatnak. 

Már a MOL távozása is hatalmas csapás volt a legjobb játékosait tavaly eladó, elengedő gárda számára, amely ugyan még ősszel tudta tartani magát, ám tavaszra teljesen leeresztett. A Loki pedig köszönte szépen, és a "célfotónál" éppen csak, de megelőzte a kiesés elleni küzdelemben a riválist. Az NBI mezőnyétől így két korábbi nemzetközi kupaszereplő együttes, a Vidi és a Kecskemét búcsúzott. 

És, ha már Vidi: a klub vezetése állítólag azon gondolkozik, hogy a másodosztályú darálóban újra vonzóvá tegye az együttest a szurkolók számára. Ezért visszahoznák a tradicionális nevüket, vagyis a Videotont, melyet egykor az erre a névre hallgató helyi műszakicikk-gyárról kaptak. Bár gyanús találgatások vannak most, miközben Székesfehérvár fideszes polgármestere, Dr. Cser-Palkovics András kijelentette, hogy nem hajlandóak átvenni Garancsi pénznyelőjét, éppen elég pénzügyi nehézsége van a városnak is. Csak az utánpótlás működtetését tudnák átvenni, de a felnőtteket nem. A stadion és az azt körülölelő infrastruktúra meg egyébként is a sajátjuk. 

Közben terjedőben van egy pletyka a Fehérvár sorsáról.

A szurkolók ugyanis egyre biztosabbak abban, hogy a Red Bull fogja megvenni szeretett klubjukat. A közösségi médiában repkednek az elméletek arról, hogy az energiaitalosok szeretnének befektetni a magyar fociba, és erre a legjobb potenciált az éppen kiesett Vidiben látják. A Magyar labdarúgás számára fontos Red Bull csapatok eddig sem voltak ismeretlenek, lévén van képviseletük Lipcsében és Salzburgban is. Sőt, van amerikai együttesük is New York Red Bulls néven. Sőt, afrikai, brazil és japán együttesek is alkotják a portfóliót. Valamint erős kötelékük van a Leeds Uniteddel Angliában. Sőt, már régóta szeretnék megszerezni az olasz Torinot is.

És persze ne feledkezzünk meg a "Vörös Bikák" ékkövéről, a már több, mint húszéves Forma 1-es csapatukról sem.

A futball sikerek mellett ugyanis az F1-ben 8 egyéni, és 6 konstruktőri világbajnoki címmel rendelkeznek. A focicsapatok sikereiről nem is beszélve. Amelyekben olyan remek magyar játékosok fordultak meg már, mint Szoboszlai Dominik, Gulácsi Péter és Orbán Willi. 

Ez a birodalom kebelezné be a Fehérvár FC-t: