promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Szoboszlai Dominik végleg a kispadra szorulhat, gonosz terv formálódik Liverpoolban

Szoboszlai Dominik végleg a kispadra szorulhat, gonosz terv formálódik Liverpoolban

Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

A magyar válogatott csapatkapitánya egyre többet pihenget a kispadon.

Már hetekkel az angol bajnokság zárása előtt kiderült, hogy a Liverpool besöpri a klubtörténet 20. bajnoki címét. A „Vörösök” meggyőző őszt produkálva, tavasszal néha dadogó játékkal nyerték meg a Premier League 2024/25-ös kiírását. Arne Slot együttese a szezon közepéig minden sorozatban versenyben voltak még. Ám a sokfrontos harc egyelőre még megerőltető volt a fáradt keretnek és az ilyen szinten rutintalan holland edzőnek.

Mindeközben azért is kuriózum a Liverpool bajnoki elsősége, mert hosszú évek után először nem a Manchester Cityvel, hanem elsősorban a náluk is sokkal többet bukdácsoló Arsenallal kellett versenyt futniuk az aranyért és a trófeáért. A csapat a tavaly nyári pihenő után idén mindenképp azon kell legyen, hogy megerősítést nyerjen az átigazolási piacon. Igaz, a kiöregedőben lévő sztárok maradtak a klubnál, hiszen mind Mohamed Salah, mind Virgil van Dijk szerződést hosszabbított az Anfielden. Nem úgy, mint a szurkolók kedvence, Trent Alexander-Arnold.

A védő szinte biztosan csatlakozik a Real Madridhoz.

A lejáró szerződése réme(?) egyelőre nem fenyegeti Szoboszlai Dominiket, aki a második liverpooli idénye végén a Premier League első magyar bajnoka lett. A válogatott 24 éves csapatkapitánya hullámzó hónapokat teljesített a ’Poolban, ám egyértelműen kiadta minden energiáját a pályán. Nem csoda hát egyrészt, hogy a jobbak közé tartozik a statisztikák szerint, illetve másrészt nagyon elfáradt a tavaszi hajrára. Annyira kimerült Szoboszlai, hogy szinte minden mutatója vissza esett az elmúlt hetekben, így Arne Slot edző is már a kispadon, csereként számít a nyolcas mezszámú légiósra. Ez persze nem kritika a részéről, sokkal inkább ésszerű pihentetés a már tétnélküli bajnokikon.

Azonban kérdés, hogy miként alakul a Liverpool nyara a transzferpiacon, ahol több erősítés is várható. Ahogy arról már több ízben beszámoltunk, Kerkez Milos minden bizonnyal érkezik a Bournemouth-tól. Azonban a pénzcsapokat igencsak kinyitják majd a pletykák szerint. Állítólag egy másik fontos kiszemelt az Athletic Bilbao Eb-győztes spanyol szélsője, Nico Williams. A baszkok támadóját korábban az FC Barcelona akarta mindenáron megszerezni, ám kísérleteik kudarcba fulladtak,

és a szóbeszéd szerint a 22 éves Williams is inkább külföldön próbálná ki magát Spanyolország helyett.

A ’Poolnál pedig szükség lenne veszélyes támadókra Salah mellé, ugyanis Jota és Diaz játéka erősen hullámzó, míg Darwin Nunez mintha nem is érezné a kaput a fontos meccseken. Federico Chiesa meg jó eséllyel megy is postafordultával haza, Olaszországba. Természetesen Szoboszlai Dominik örök ekézője, Jamie Carragher már dörzsöli a tenyerét, a „Vörösök” korábbi játékosa szerint szükség van az igazolásokra, mert szerinte a magyar középpályás helyett is lehetne találni jobb alternatívát. Vajon éppen Williams érkezése a támadósorba taszítja végleg Szoboszlait a cserepadra?

[[y1]]