promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Kerkez Milos meggondolta magát, mindenki róla beszél Angliában

Kerkez Milos meggondolta magát, mindenki róla beszél Angliában

Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

Szoboszlai Dominik eddig nagyon várta barátját a Liverpoolhoz.

A Liverpool már régóta kacérkodik Kerkez Milos megszerzésével. A 21 éves magyar védőért állítólag már 2024-ben bejelentkeztek a „Vörösök”. A szerb származású légiós persze nem akárki, több fórumon még az idény csapatába is beválogatták már, miközben még véget sem ért a 2024/25-ös szezon. A pletykák szerint tavaly klubja, a Bournemouth tavaly egy 50 millió eurós ajánlatra mondtak nemet. A magyar válogatott játékosa pedig maradt a helyén.

Idén nyáron azonban nehéz elképzelni, hogy ne Kerkez lenne az átigazolási piac védőslágere. A támadások építésében is jeleskedő védő az egész Premier League egyik legsokoldalúbb szélen futkározó tehetsége. A Transfermarkt tavasszal frissített becslése szerint már alsó hangon is 35 millió eurót ér Kerkez. Ám ennél szinte biztosan többet fog kérni egy esetleges érdeklődőtől a Bournemouth.

A korábbi hírek szerint ezek közül az érdeklődők közül eddig kimagaslott az esélyeket illetően a Liverpool.

Már hosszú hónapok óta megy a nyilvános flörtölés a Liverpool és Kerkez között. Főleg a védő az, aki folyamatosan kedvelésekkel és üzenetekkel halmozza el a „Vörösök” és Szoboszlai Dominik közösségi médiás posztjait. Sőt, arról, hogy szívesen játszanának a válogatott mellett közös klubcsapatban, már korábban nyilatkozott a két legértékesebb magyar focista.

Azonban könnyen lehet, hogy végül kútba fog esni a ’Pool és Kerkez „házassága”.

Ugyanis több szigetországi értesülés szerint is a jó Milos részese lehet a Manchester City nagy fiatalítási hullámának. Leírni is döbbenetes, de az angol bajnokság utóbbi éveinek egyeduralkodójának kerete felett eljárt az idő. A manchesterieknél tíznél is több játékos tölti be idén a 30. életévét, vagy van azon már régen túl. Az angolok szerint maga a csapat edzője, Pep Guardiola nézte ki a védelem frissítésére Kerkezt.

A sokszoros angol, német és spanyol bajnok valamint Bajnokok Ligája-győztes Guardiola korábban még nem edzett magyar válogatott labdarúgót, és ez is hatalmas fegyvertény lenne. Ahogy egyébként maga a city érdeklődése is tovább emelheti Kerkez árát az átigazolási piacon, ami így akár meg is közelítheti

Szoboszlai Dominik rekordot jelentő 70 milliós árát, amikor ennyiért hagyta el 2023-ban Lipcsét a Liverpool kedvéért.

Ha hinni lehet a szóbeszédnek, már Kerkez sem annyira biztos benne, hogy a Liverpool játékosa akar-e lenni a nyártól. Könnyen lehet, hogy szeretné megismerni a Manchester City esetleges ajánlatát is, és csak ezt követően döntene a menedzsmentjével közösen a jövőjéről.

Kerkez Milos egyszer különleges üzenettel kedveskedett a magyar szurkolóknak: