promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Megroppanhat a Liverpool, Szoboszlaiékat szakadékba lökheti egy bizarr vallási hagyomány

Megroppanhat a Liverpool, Szoboszlaiékat szakadékba lökheti egy bizarr vallási hagyomány

Borítókép:  Profimedia
Sport & Szabadidő
Kategória fejléc
Promotions

A magyar válogatott csapatkapitánya mellett van egy igazi terminátor is az Anfielden, aki most sokat kockáztathat.

Eddig szinte tökéletesen fut a Liverpool szekere a 2024/25-ös szezonban. A „Vörösök” magabiztosan vezetik az angol bajnokság táblázatát, még állnak a Bajnokok Ligájában és ebben a hónapban döntőt játszanak a Ligakupában. Utóbbi sorozatban ráadásul még címvédők is, lévén tavaly ez a sorozat jelentette Szoboszlai Dominik első trófeáját a szigetországban.

Azonban pár hetente kijut egy kisebb hullámvölgy a ’Poolnak is. Ilyen volt a csapat februári búcsúja az FA-kupából. Akkor Arne Slot egy tartalékos csapatot kiállítva, csúnya vereségbe szaladt bele a másodosztály tökutolsójaként feszítő Plymouth Argyle ellenében. A sztárok közül többek között olyan nagyágyúk is pihenőjüket töltötték, mint Szoboszlai, vagy Mohamed Salah. A középpályás az elmúlt hetekben bizonyította, hogy immár nem csak a magyar válogatottból, de a klubja kezdőcsapatából kihagyhatatlan. Szobo felett áll azonban még a Liverpool hierarchiájában Mohamed Salah.

Az egyiptomi szupersztár 2017. óta játszik az Anfielden, és a világ egyik legjobb csatárává nőtte ki magát.

Salah hiába áll már a 33. születésnapja előtt, még mindig úgy néz ki, mint aki éppen a pályafutása csúcsán áll. Megdöbbentő mennyiségben lövöldözi a gólokat, és szállítja a gólpasszokat is a csapattársak számára hol a jobbszélről betörve, hol középről zűrzavart keltve. A többszörös afrikai aranylabdás támadó a Premier League mostani idényében már 25 gólnál jár (plusz 17 assziszt), és a folytatásban még tíz bajnokin növelheti a találatai számát. Azonban most egy kritikus hónap vár a Liverpoolra, és főleg Salah-ra. Ugyanis az egyiptomi légiós hithű muzulmánként mindig is követte a Ramadán előírásait.

A ramadán a béke és a szellemi megtisztulás időszaka, a megtartóinak napkeltétől napnyugtáig tartózkodniuk kell az evéstől, ivástól, dohányzástól, a nemi élettől, kerülniük kell a dühöt, az erőszakot, az irigységet, a vágyat, a pletykát. Ez alól vannak „törvényi” kivételek a Korán értelmezései szerint, ám a sportolók nem tartoznak ide. Súlyos kérdés, hogy vajon az olyan muzulmán topjátékosok, mint Salah, miként képesek átvészelni az idén február 28-tól március 30-ig tartó időszakot? Szerencsére a Premier League engedélyezte, hogy

az érintett focisták a napnyugtát követően energiaszeletet és folyadékot is vételezhessenek magukhoz a napnyugtát követően.

A tények egyébként nagyon egyértelműen azt mutatják, hogy a Liverpoolnak nem kell félnie Salah önmegtartóztatásától. Így attól sem, hogy elbukják a legfontosabbnak kikiáltott bajnoki címet. Ugyanis a tavalyi ramadán alatt a csapat elsőszámú gólfelelőse hét mérkőzésen rúgott négy gólt, és kiosztott három gólpasszt is. Az előző idényben Salah-t egyébként sem holmi vallási hagyomány, hanem a sérülékenysége hátráltatta, ami idén teljesen elkerülte őt.

Holnap este a Liverpool a Paris Saint-Germain otthonába látogat a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, így akár már szerda éjszakára kiderülhet, hogy valóban szakadékba szaladnak-e Szoboszlaiék egy diétázó Salah miatt.

Szoboszlai és Salah varázsol egy kicsit: