„Kiderült, hogy Takács Péter az első hivatalosan is analfabéta képviselő a magyar parlamentben”

A Fővárosi Törvényszék elutasította Takács Péter Kulja András ellen indított keresetét. Takács azért perelt, mert szerinte Kulja lélegeztetőgép-beszerzésekről szóló Facebook-bejegyzése megsértette a jó hírnevét.
Kulja András 2025-ös lélegeztetőgépes bejegyzése miatt indított személyiségi jogi pert Takács Péter
Kulja András 2025. július 31-én arról írt a Facebookon, hogy Takács Péter családja milliárdokat „szakíthatott” a lélegeztetőgép-beszerzésekből. A bejegyzésben Takács sógorát és az általa vezetett SRF Silk Road Fund Holding Zrt.-t is megnevezte. Takács a jó hírnevének megsértésére hivatkozva indított pert. A Fővárosi Törvényszék szeptember 24-én elutasította a keresetet. Az elsőfokú ítélet szerint Takácsnak 360 ezer forint plusz áfa perköltséget kell fizetnie Kulja részére, az államnak pedig 31 500 forint eljárási illetéket.
Kulja első, az ítéletet bejelentő posztjában ezt saját állításainak igazolásaként értékelte. Ismét részletesen írt a lélegeztetőgép-beszerzésről, a Fourcardinal és az SRF kapcsolatáról, valamint a 8 milliárd forintos összegről.
Takács Péter szerint Kulja András nem tudta bizonyítani az állítását a bíróságon
Takács Péter Facebook-bejegyzésében így írta le, mit jelent szerinte a döntés:
Kulja András jogi képviselője ugyanis ma a tárgyaláson kijelentette, hogy védence "nem állított tényeket", amikor a rágalmait leírta a közösségi médiában. Beismerte, hogy Kulja azokat bizonyítani nem tudja, az egész nem több egyszerű véleménynél. Egyszerűbben fogalmazva: HAZUDOTT. Meg különben sem rólam állította, hanem a családomról, tehát nekem semmi közöm hozzá...LOL! A bíróság ezt a jogászkodó érvelést elfogadva véleménynek nyilvánította a rágalmazást, amit az indoklás szerint nekem tűrnöm kell.
A bíróság szerint Kulja András következtetése vélemény volt, de valós ténybeli alappal
Az ítélet valóban véleménynek, pontosabban tényekből levont következtetésnek minősítette Kulja vitatott mondatát. A bíróság azonban azt is kimondta, hogy a következtetésnek valós ténybeli alapja volt. Az ítélet nem állapította meg, hogy Kulja hazudott. A perben nem volt vitás, hogy Takács sógora az SRF Silk Road Fund Holding Zrt. cégvezetője volt. Az SRF tulajdonrészt birtokolt a lélegeztetőgép-beszerzésben részt vevő Fourcardinalban. Az sem volt vitás, hogy a Fourcardinalból a tulajdonosok hozzávetőleg 8 milliárd forint osztalékot vettek fel.

Sötétben lopakodó minisztert vizionált Schmidt Mária a Terror Házában? Hatalmasat hasalt az ex-igazgató összeesküvéselmélete
Olvass tovább...
A cégekhez került pénz nem azonos a sógor személyes jövedelmével. A sógor az ítélet szerint az SRF cégvezetője volt, nem a társaság tulajdonosa. A bíróság nem állapította meg, hogy ő személyesen 8 milliárd forintot kapott volna. Azt sem állapította meg, hogy Takács Péter részesült a pénzből.
A kereset elutasításának másik oka az volt, hogy a bíróság szerint Kulja megtámadott mondata a Takács családjához tartozó személy vagyoni előnyéről szólt, nem Takács Péter saját gazdagodását állította. A bíróság szerint Kulja kifogásolt mondata Takács sógorának lehetséges gazdagodásáról szólt, nem Takács Péteréről. Takács pedig a saját nevében perelt, így a sógorát érintő mondat miatt nem kérhette a saját jó hírnevének védelmét. Az ítélet szerint a kereset akkor sem lett volna alapos, ha ez az akadály nem áll fenn: Kulja következtetésének elegendő ténybeli alapja volt.

"Te tudsz angolul?" - Kocsmai stílust hozott Magyar Péter és Takács Péter éjszakai vitája
Olvass tovább...
Kulja András közzétette az ítéletet, majd újabb üzenetet írt Takács Péternek
Kulja későbbi posztjához az ítélet oldalait is mellékelte. A döntést úgy értékelte, hogy a feltárt kapcsolatok alapján jogosan következtethetett a család lehetséges részesedésére az üzlet hasznából. Bejegyzését ezzel zárta:
A bíróság világosan megállapította, hogy a bizonyítékok alapján TAKÁCS PÉTER SÓGORA RÉSZT VETT A MILLIÁRDOS LÉLEGEZTETŐ BIZNISZBEN, így a posztommal nem sértettem a személyiségi jogait, sőt jogosan következtethettem arra, hogy Takács Péter családja részesülhetett a haszonból. Egyben az is kiderült, hogy Takács Péter az első hivatalosan is analfabéta képviselő a magyar parlamentben, ugyanis a Facebook posztja alapján egy egyszerű bírósági ítéletet sem tud értelmezni.
– fogalmazott válaszképp a FIDESZ képviselőnek.
