A Partizánon élő hírfolyamban egész nap meghívott hírességekkel beszélgetnek a mai Magyarország helyzetéről, a politikai fordulat, a változás fontosságáról, a Tisza Pártról, Magyar Péterről és a Fideszről is.
A Partizánon egész napos élő műsorfolyam megy, hírességek tömkelege szólal meg az adásban és fejti ki véleményét a magyar politikai viszonyokkal kapcsolatban, illetve a közélettel kapcsolatos gondolataikat is megosztották a nagyközönséggel. A műsor egyik vendége volt Verebes István is, színész, rendező, aki a számonkérés fontosságáról is beszélt, majd hozzátette azt is:
"De ez egy skizofrén helyzet, mert közben az ízlésem rettenetesen tiltakozik ellen."
Mint kifejtette, szerinte minden számonkérésnek van egy bosszú hangulata, nem lehet elégtételt venni humanista módon, miközben azt is hozzátette a rendező, hogy elégtételt kell venni. Arra is kitért, hogy szerinte ez egy ördögi kör.
A műsorvezető kérdésére, miszerint lehet-e ízléses a bosszú, Verebes István egyértelműen azt a választ adta, hogy nem lehet.
"Ami most történik, abban sok a veszély"
- szögezte le Verebes a Partizánon. Magyar Péterről szólva pedig kijelentette azt is, hogy eddig kiválóan működött, ám azt is hozzátette, hogy amit most vállalt, az teljesen más.

Méretes csavart vett Havasi Bertalan tetőteraszos akciója
Olvass tovább...
"Nagyon dühös vagyok egyébként a Fideszre azért, hogy rákényszerít, hogy egyetértsek azzal, hogy megtörténjen az, ami meg fog történni"
- mondta el a műsorban a rendező.
Azt is hozzátette, hogy őt a Fidesz részéről nem érte sérelem az elmúlt 16 év alatt, de azt is megjegyezte:
"Az hogy a fiaimnak, gyerekeimnek a jövője hogy aljasul el, az nagyon aggasztott"
A Fideszről szólva úgy fogalmazott a beszélgetésben, hogy az volt a baj, hogy egy másik valóságban léteztek, és nem vettek tudomást a valóságról. Verebes István szerint ebbe is buktak bele törvényszerűen.
A vele készült teljes beszélgetést itt lehet megtekinteni, 14 óra 05 perckor kezdődött a beszélgetés a rendezővel:

Szűk körben beszélt Orbán Viktor, a magyar népről mondott őszinte véleményt
Olvass tovább...

