promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Molnár Áron egyetlen mondattal letarolta szemtől szembe a Fidesz csúcspolitikusát, az köpni-nyelni nem tudott

Molnár Áron egyetlen mondattal letarolta szemtől szembe a Fidesz csúcspolitikusát, az köpni-nyelni nem tudott

Borítókép:  profimedia.hu
Politika
Kategória fejléc
Promotions

Nosztalgiázott a színész a találkozásról.

Molnár Áron színész, a Fidesz-KDNP egyik, ha nem a legnagyobb kritikusa a közéletben. NoÁr rendszeresen kampányolt - vagy került konfliktusba - a kormánypárt ellen korábbi választásokkor is, most pedig, hogy a szakemberek szoros csatára számítanak a Fidesz és a Tisza Párt között, ő is feljebb csavart ezen, keddenként és csütörtökönként műsorral is jelentkezik YouTube-on két kollégájával, Lengyel Tamással és Rainer-Micsinyei Nórával. 

Németh Szilárddal való találkozását emlegette fel Molnár

Történt 2021-ben, hogy Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára kilátogatott az 1757-es magyar huszárbravúrt felidéző, 1,6 milliárd forintból készülő Hadik című film forgatására. A Fideszes politikus megjelenése különböző hatással volt a dolgozó színészekre, de Molnár Áron úgy döntött, oda megy a politikushoz.

Bejött valaki a sátorba és azt monda, hogy itt a Németh Szilárd. Én csak annyit kérdezte, a meteorológus? Nem, a Fidesz-KDNP alelnöke!

Molnár elmondta két választása volt, vagy felmegy a dombra, vagy odamegy a Fideszes vezetőhöz, ő utóbbit választotta.

Beszólás vezetett szóváltáshoz

A bemutatkozást követően lényegében egyből konfliktusba kerültek a felek, köszönhetően Molnár Áron csípős megjegyzésének, ami gyakorlatilag megadta az alaphangot.

Milyen érzés magába szívni egy kis kultúrát?

Miért, úgy nézek ki amiben nincs?

Úgy. Azt is szeretném elmondani, hogy ugyanazt tudom magának üzenni, mint amikor maguk bezárták a népszabadságot

Hát azt be is kellett zárni

Azt mondta akkor, hogy éppen ideje volt, én pedig most azt, hogy éppen itt az ideje, hogy megbukjon a maguk rendszere?

Vajon Gvadányi is ezt gondolná?

Gvadányi? Csak ő igazán.

A ​Magyarország Kedvenc Reggeli Műsora legfrissebb adása