promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Így indult Kötcsére Orbán Viktor, Magyar Péternek furcsa jelzővel vágott oda

Így indult Kötcsére Orbán Viktor, Magyar Péternek furcsa jelzővel vágott oda

Borítókép:  Profimedia
Politika
Kategória fejléc
Promotions

Ugyanazon a helyen tartott nagyrendezvényt a hétvégén a Fidesz és a Tisza Párt, a helyzetnek nem kevés pikantériája volt, amit a miniszterelnök sem hagyott szó nélkül.

A Somogy megyei Kötcse falucska minden évben legalább egyszer bekerül az országos hírekbe. 2004 óta ugyanis ott, a Balaton közelében tartják meg rendszeresen a Polgári Pikniket, a keresztény-konzervatív elit éves „eligazítását”.

Kötcsén kötetlen hangnemben tárgyalják ki az ország dolgait, és mindenki elsősorban Orbán Viktor miniszterelnök beszédére, útmutatására figyel ilyenkor. Eddig zárt kapuk mögött, hogy a találkozó valóban őszinte és fesztelen legyen – idén azonban valami megváltozott.

A piknik történéseit ugyanis online élőben közvetítette a Polgári Magyarországért Alapítvány Facebook-oldala, így azok is bepillantást nyerhettek a „titkos” találkozóba, akik nem szerepeltek a meghívottak listáján.

A ziccert persze a média sem hagyhatta ki, a Partizán és Gulyás Márton például egész napos műsorfolyamot tartott szeptember 7-én, milliónyi szereplőt megszólaltatva. Az idei piknik egészen különleges volt abból a szempontból, hogy most Magyar Péter is megjelent a település központjában, a Hősök terén, hogy egyfajta „ellenrendezvényét” tartsa meg a pikniknek.

A szokásos számháborúba – hogy mennyien voltak a Fidesz, illetve a Tisza rendezvényén – ezúttal sem volt érdemes belemenni, a média sokkal inkább a felhajtást kísérő apróságokra figyelt oda, és próbált érvényes következtetéseket levonni azokból.

Orbán Viktor maga is egy külön videót szentelt annak, hogyan indult el Kötcsére. Nem maradhatott el a válláról a szokásos hátizsák, és érdekes volt látni, hogy a zakó alá felvenni kívánt ingét is ő vitte egy vállfán a kezében.

A rövid felvételt (ez a szóváltásból kiderül) Kaminski Fanny, a miniszterelnök sajtótanácsadója készítette, aki azt a kérdést szegezte a kocsiba beszálló Orbán Viktornak, hogy mit szól ahhoz, hogy hamisítják.

„Minden sikeres márka így jár. Előbb-utóbb hamisítják és kóklerek árulják”

– vágott oda a kormányfő nyilvánvalóan a Tisza Pártnak és elsősorban Magyar Péternek, utalva arra, hogy ezúttal a legnagyobb ellenzéki erő is Kötcsét választotta rendezvényhelyszínnek.

Itt látható Orbán Viktor indulása: