promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Kiszivárgott: ekkor lesz a következő Harcosok klubja rendezvény, az előzőnél is hatalmasabb lehet

Kiszivárgott: ekkor lesz a következő Harcosok klubja rendezvény, az előzőnél is hatalmasabb lehet

Borítókép:  Youtube - Orbán Viktor
Politika
Kategória fejléc

Sokkal nagyobb megmozdulásra számít a Fidesz, meglehet a dátum és az időpont is.

Az utóbbi idők egyik legnagyobb jobboldali kezdeményezés a Harcosok klubjaként elnevezett esemény. A nagy bejelentést már korábban előkészítették, a mai napig találgatják, hogy honnan szerezték a tagokat, hogy ők hol és hogyan értesültek az eseményről. A média szerint az akció sikeres volt, ezt mutatja azt is, hogy a 20 főt meghaladó taglétszám miatt a Whatsapp felületéről átköltöztek egy Facebook csoportba, ami jóval több ember befogadására képes.

Állítólag kiszivárgott, egy jegyzet, amit Magyar Péter tett közzé.

A jegyzetek a szóbeszéd szerint egy Rogán Antal által tartott szűk gyűlésen készültek: ebben pedig sok izgalmas információ található. Magyar Péter szerint ezt az egyik résztvevő adta át neki, a jobb oldal szerint viszont a kiemelt jelentőségű, fontos eseményeken nem készülnek ilyen jegyzetek. A Harcosok klubjáról is szó esik az iratban, rögtön az elején, még hozzá egy igen fontos információt is közölnek, ami eddig nem volt nyilvános, vagy maximum a klubtagok tartották.

A platformváltásról megszólalt az ismert politikai influenszer, Tóth Bettina is, aki pár perccel ezelőtt leplezte le, hogy miért lehetett szükségszerű ez a lépés, rávilágít a Fidesz terveire.

Az első Harcosok klubjával kapcsolatos bejelentések májusban érkeztek.

A jobboldal egyértelmű sikerként könyvelte el az eseményt és egészen grandiózus statisztikák láttak  napvilágot az érdeklődésről és a résztvevők számáról. Ügy tűnik, hogy ismét szeretnének személyesen is találkozni a tagokkal, hosszas online kommunikáció után ugyanis ismét összegyűlnek, állítja az állítólagos, titokzatos jegyzet.

Ha érdekel, hogy mikor és hová tervezik a következő eseményt, akkor azt a lenti feljegyzésből meg tudhatod. És ha az irat valódi, akkor az is biztos, hogy kiemelt jelentőségűként kezelik a projektet, ezzel kezdődik ugyanis a (feltételezett) megbeszélés: