Ez Gyurcsány Ferenc 2 kedvenc filmje, rendkívüli a választás

Volt pártelnök nehéz helyzetbe került, széttárta karjait, majd mégis válaszolt.
Derült égből villámcsapásként jött a hír, hogy Gyurcsány Ferenc távozik a DK elnöki székéből és visszavonul a közéletből. Mindezt Dobrev Klára jelentette be a múlt héten, aki egy magánéleti részletet is megosztott, miszerint a válás mellett döntöttek.
A döntés azért is rendkívül meglepő, hiszen Gyurcsány néhány héttel ezelőtt még országjáró körúton volt és pártja mellett kampányolt. Látszólag úgy tűnt, hogy a DK teljes bizalmát élvezi.

Ezért alkalmatlan Dobrev Klára, hogy felhúzza a DK-t? Szakértő mondta ki a kendőzetlen igazságot
Olvass tovább...
Így szólt Gyurcsány a fiatalokhoz
Az egykori miniszterelnök mindig is fontosnak tartotta, hogy közvetlen kapcsolatban legyen a szavazókkal. Ezt a lehető legkülönbözőbb módokon próbálta elérni, hiszen máshogy kellett szólni egy nyugdíjashoz, vagy egy fiatalhoz – utóbbi esetében legtöbbször a közösségi médiát használta.
Gyurcsány próbálkozott a laza hangvételű videókkal is, ebből egy külön sorozatot is készítettek, ami inkább a fiatalabb korosztálynak szólt. Látszólag meg is lett az eredménye, hiszen a pártelnök neve fogalom lett azok számára is, akik még meg sem születtek, mikor Gyurcsány Ferenc az ország miniszterelnöke volt.

Gyurcsány súlyos hibájáról beszélt az elemző, fura tárgy jelent meg előtte az asztalon az adásban
Olvass tovább...
Mészáros Lőrinc is megjelent a videóban
A politikus „mémesedett”, időnként pedig olyan, teljesen hétköznapi kérdésekre is válaszolt, mint hogy mi a kedvenc filmje. Bevallása szerint nehéz volt számára a választás, ám végül csak sikerült, a Gladiátort és az Amadeust nevezte meg.
Előbbi talán mindenki számára ismerős, utóbbi viszont már kevésbé. Milos Forman 80-as években készül musical/drámája Gyurcsány Ferenc számára az alábbit jelentette:
„A tehetség és a középszernek valami izgalmas küzdelme, úgy megcsinálva, ami zseniális. Ismerem angolul, magyarul, a párbeszédeket mondom előre, nem tudom hányszor láttam”
- mondta az általa legtöbbet látott filmről Gyurcsány Ferenc.
