Még mindig rejtély a magyar miniszter tragikus miskolci halála

A lezáratlan ügyek, különösen a rejtélyes halálesetek mindig is élénken foglalkoztatták a közvéleményt. Különösen akkor, ha híres vagy befolyásos emberről volt szó, mint például az egyik magyar miniszter esetében.

Vályi Péter neve a mai politikai hírfogyasztóknak alighanem keveset mond. Kivéve, ha Miskolc környékiek, mert az ottaniak még napjainkban is kissé szégyenkeznek amiatt, hogy nem tudtak „vigyázni” egy magyar miniszterre, akit Diósgyőrben ért el a tragikus, és máig megmagyarázatlan vég.

Az 1919-ben született Vályi Péter a hetvenes évek elején a csúcsra ért, hiszen nemcsak a pénzügyminiszteri posztot bízták rá, de a Minisztertanács elnökhelyettese is lett. A kor funkcionáriusaihoz képest műveltnek és empatikusnak számított, és mivel reformista volt, a magyarok körében nagy népszerűségnek örvendett. Talán ez okozta a végzetét is.

A történetét Moldova György is érintette a Kádár Jánosról szóló könyvében. Ő úgy gondolta, hogy szó sem lehetett szándékosságról, de az ördög persze már akkor sem aludt, és a befolyásos politikus döbbenetes halálán még évtizedekig csámcsogott a közvélemény.

„Szándékosságot emlegettek, de úgy gondolom, alaptalanul. Néhány nappal később jártam a helyszínen, akkor is csak egy jelzésszerű léckordon figyelmeztetett a veszélyre, korábban még ennyi se. Egy Vályihoz hasonló, üzemi viszonyokban egyébként is járatlan ember könnyen bajba kerülhetett”

– írta Moldova. De mi is történt?

Vályi Péter 1973 szeptemberében a szokásos országjáró körutak egyikére indult. Ennek – hogy a munkások érezzék a figyelmet és megbecsülést – akkoriban a gyárlátogatások is szerves részét képezték.

A fiatal politikus egy nappal a halála előtt a Borsodi Vegyi Kombinátban (BVK) vizitált, aztán elfogadta a meghívást a Lenin Kohászati Művekbe (a mai Diósgyőri Acélművekbe) is. Az ottani igazgató modernebb, korszerűbb eszközöket akart igénybe venni a termelés során, és ennek hasznáról kívánták meggyőzni a pénzügyminisztert – olvasható a Szemelvények Miskolc város történelméből című blogon is.

Aznap fél 12 körül érkeztek meg a martinkemencékhez, és a delegációt rögtön figyelmeztette a gyáregység vezetője, hogy az általuk választott bejárási útvonal veszélyes, ám ezzel nem különösebben törődött senki.

A problémát az jelentette, hogy az öntőgödrök közvetlen közelében haladtak el, ahol már a kiáramló forró levegő is 700-750 fokos volt. Vályi Péter csupán 10-15 centire állt meg a gödör szélétől az egyenetlen talajon, és bekövetkezett a tragédia.

A munkások nem kaptak értesítést a vendégek jelenlétéről, így nem függesztették fel a hatalmas szikraesővel és zajjal járó kifúvatás műveletét sem. A nyomozás során kiderült, hogy a delegáció egyik tagja, Énekes Sándor alighanem megijedt, talán meg is botlott, és Vályival együtt bezuhant az öntőgödör tüzes kokillái közé.

Egy másik szemtanú szerint Énekes csupán megpróbálta visszarántani a minisztert. Ő súlyos, de nem életveszélyes sérüléseket szenvedett, Vályi viszont hosszú perceket töltött a kokillák között, és testének 80 százaléka megégett.

Pár nap múlva a kórházban belehalt a sérüléseibe, és azóta is tartja magát a pletyka, hogy politikai merénylet áldozata lett. Ennek ellentmond, hogy semmi szükség nem lett volna így eltenni az útból, egyszerűen leválthatták volna magas pozíciójából.

Sokan emlékeznek még a tragédiára: