promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Magyar Péter nagyon elszámolta magát, szakértő javította ki

Magyar Péter nagyon elszámolta magát, szakértő javította ki

Borítókép:  Profimedia
Politika
Kategória fejléc

Magyar Péter tévedését egy fiatal matematikus javította ki, a kommentelők pedig rávilágítottak arra, miért számít extrán kínosnak a baki a Tisza párt vezetője esetén.

2010 óta, mióta Orbán Viktorék kormányoznak, a háromszorosára nőtt a tűzifa ára, 300 százalékkal nőtt, mondta Magyar Péter egy interjúban. A Tisza párt elnökét egy Hanna nevű tiktokker javította ki, aki nem mellesleg matematikus. A fiatal influenszer közel 40 ezer követőnek magyarázza el egyszerűen és érthetően a matematikai összefüggéseket, a való életből vett példák alapján. Most is ezt tette, meg is kapta a magáét, amiért politizál, de nem hagyta annyiban.

Magyar Péter tűzifás tévedése nem tartozik a legnagyobb baklövések közé, de azért érdemes tudni, hogy egy általános iskolai szintet nem sikerült megugrania az ellenzéki politikusnak. Nem mindegy ugyanis, hogy háromszorosára nőtt a fa ára vagy 300 százalékkal lett drágább. A különbséget ebben a videóban el is magyarázza Hanna:

@hannamatek Valaminek a háromszorosa megegyezik azzal, hogy 300%-kal nő? A videóból kiderül illetve a végén az is, hogy hogyan állok a politikához #matekapolitikában #nempolitizálokmatekozokb#ilovematek #matekmásképp #matematikus #hannamatek eredeti hang - Hanna - matek

A matematikus nem állt meg azután, hogy érthetően levezette a példát. Megindokolta azt is, hogy miért tévednek azok a kommentelők, akik azt írták róla, hogy politizál és Brüsszel Hannának nevezték.

„Attól, hogy egy politikai életből vett példával szemléltetek egy matematikai feladatot, attól még nem politizálok. Csupán kontextust használok a számoláshoz, mint ahogy egyébként tettem azt az erdészetnél, a méhészetnél vagy a cukrászatnál.”

Nem kell mindent elhinni 

A tiktokker egy percet szánt arra is, hogy elmagyarázza, miért jó, ha gondolkodunk egy kicsit, mielőtt elhiszünk mindent, amit hallunk. 

Másodszor, az egyik célom az, hogy gondolkodásra bírjam az embereket. A kritikus gondolkodás azt jelenti, hogy nem fogadunk el mindent feltétel nélkül csak azért, mert egy bizonyos párt vagy egy bizonyos személy azt mondja. Ehelyett a tetteiket és döntéseiket objektíven elemezzük. Lehet valaki számukra szimpatikus vagy ellenszenves, de ez nem azt jelenti, hogy mindenben támogatnunk kell, vagy hogy minden lépésével egyet kell értenünk, illetve azt sem, hogy mindent el kell vennünk, amit mond. A lényeg, hogy a megtörtént események és tények alapján alkossunk saját véleményt, és ne vakon agymosottként skandáljuk a propagandát, legyen az akár kormánypárti vagy akár ellenzéki.”

 

Kínos tévedés ez Magyar Péter részéről

A kommentelők persze nem hagyták szó nélkül Magyar Péter tévedését. Többen is megemlítették, hogy a Tisza vezetője ezzel a matektudással korábban évekig a Diákhitel Központot irányította.