promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Perzselő vörös bugyiban állt színpadra a Cobra Kai-sorozat vadul szexi színésznője

Perzselő vörös bugyiban állt színpadra a Cobra Kai-sorozat vadul szexi színésznője

Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions

Elképesztő fotókon Amanda LaRusso.

Az elmúlt években hatalmas nosztalgiabomba söpört végig az egész világon, és ennek egy elképesztő sikersztorija A karate kölyök-filmek újjáélesztése, amely a Cobra Kai nevet kapta. A Netflix ölelte fel később a projektet, ahol aztán még többen ismerték meg a szériát, nagyon sokan pedig úgy lettek rajongói a szériának, hogy nem is látták A karate kölyök filmeket.

Ám itt is eljött a búcsú ideje, de ez elég elnyújtottan jön majd, hiszen a hatodik évad befejezése elég rendhagyó módon érkezik a Netflix műsorára, három részben lát napvilágot, és ebből az első etapot már most megkaptuk, így élvezhetjük a végjátékot úgy, hogy nagyon kis porciókban érkezik. A végén pedig visszatérnek kedvenc színészein is a sorozatba, miközben a régiek is feltűnnek.

Az persze nem titok, hogy egy nagyon ikonikus és hatalmas versenyt rejtő finálé lesz majd az egész vége, hiszen egy nemzetközi versenyen csapnak majd össze kedvenceink, és végérvényesen kiderül majd, hogy a jók és rosszak küzdelméből miféle vég jön majd felénk, hiszen nem titkoltan a Cobra Kai széria mindig is arról volt híres, hogy a jók és rosszak nagyon sokszor oldalt váltottak a részek során.

A végére azonban eldől majd, hogy ki hova kerül.

A Netflixen ma ez az egyik legfelkapottabb sorozat a Cobra Kai, a sorozatban pedig ismét főszerepet vállal az események alakulásában a bájos Courtney Henggeler, aki nemrégiben igazán bájos fotókkal állt a nézők elé. Közben pedig az is kiderült, hogy közel két héttel előrébb hozták a záró évad második etapját, majd november 15-én kerülnek fel a streamingre.