Amerika azonnal bocsánatot kért Japántól, miután megnézték ezt a filmet

Ahogyan Amerika sosem kért bocsánatot Hirosima és Nagaszaki bombázásáért, úgy Japán sem kért bocsánatot Pearl Harborért. Még akkor sem, amikor Barack Obama 2016 májusában felkereste Hirosimát, hogy megemlékezzen az amerikai atombomba-támadás áldozatairól, sőt még akkor sem, amikor az akkori amerikai elnök és Japán kormányfője, Abe Sinzó közösen látogatott el ugyanazon év decemberében Pearl Harborra, hogy a megbékélés jeleként azt mutassák a jövő nemzedékeinek, hogy a háború borzalmainak és szenvedéseinek nem szabad megismétlődniük.

Az 1954-ben készült első Godzilla-film is egy erős társadalomkritikának, egy határozott kiállásnak készült a nukleáris fegyverek ellen, ugyanakkor bemutatta a világháborúban megtört Japánt, ahogy próbálják túltenni magukat a traumáikon és begyógyítani a sebeiket. 70 évvel ezelőtt az első Godzilla nem elsősorban egy várospusztító szörnyhorrornak készült - bár kétségtelen, hogy ez teremtette meg a kaiju műfajt -, sokkal inkább Godzillán keresztül akarta felhívni az emberek figyelmét arra, hogy a háború csak darabokra szedi a társadalmat és kultúrákat zúz szét. Emiatt is sajnálatos, hogy az 1954-es alkotás után rossz irányt vett ez a franchise, ma már pedig ott tartunk, hogy Amerika egymás után okádja ki magából az ostoba, lélektelen szörnypornókat, amiben CGI-dögök ölik egymást, és minden filmben egyre feljebb és feljebb teszik a lécet abban, hogy hány várost tudnak benne romba dönteni.

Manapság már egyáltalán nem arról szól a Godzilla, mint Honda Isiró idején; bár valóban látványosak ezek a szörnyfilmek, de tartalommal nem akarják őket megtölteni, hiszen a néző nem azért vált jegyet egy ilyen blockbusterre, hogy karakterdrámákat, mélyreható emberi érzelmeket, esetleg épkézláb történetet lásson bennük, csak a cirkusz, a pusztítás, és a szörnyek viadala kell nekik.

^{(Fotó: Profimedia)}

A Godzilla Minus One azonban visszanyúl a gyökerekhez, visszahozza az igazi Godzillát; azt a szörnyeteget, aki megharagszik az emberiségre az atombombák miatt, és elpusztít mindent és mindenkit, ami az útjába kerül. Érdekes egyébként, hogy nem azért kapta a 70 éves jubileumra készült film ezt a címet, mert az eredeti alkotás előzménye lenne, hanem mert a rendező ezzel is Japán akkori állapotára akart utalni:

a II. világháború teljesen tönkretette, gyakorlatilag lenullázta az országot, Godzilla pedig csak rátett egy lapáttal, és mínuszba lökte.

Bár a Godzilla Minus One szemmel láthatóan az 1954-es film remake-je, mégis csavar rajta egy nagyot azzal, hogy a világháború végnapjaiba helyezi el; innen indul a történetünk egy kamikaze pilótával, aki gyávasága miatt szégyenbe taszítja magát. Mikor hazatér a lebombázott Tokióba, hazaárulóként tekintenek rá, egyedül a a fiatal Noriko nem néz rá rossz szemmel, aki egy mentett csecsemővel menedékre lel a férfi otthonában. Ezután együtt nevelik a gyermeket, és építik újjá a házukat, csakhogy Godzilla időközben egyre nagyobb és egyre erősebb lett, és azon munkálkodik, hogy utat találjon az emberekhez, és bosszút álljon rajtuk az atombomba miatt.

Nem túlzás azt mondani, hogy a Godzilla Minus One az egyik legjobb produkció a franchise-on belül. 1954 óta nem készült olyan Godzilla-film, ami ennyire emberi, ennyire hatásos, és ennyire feszült lett volna. A karakterközpontú történet kifejezetten jót tett a filmnek, hiszen így végre az emberi szereplőkhöz is tudunk kötődni, izgulni tudunk értük, átérezzük a drámáikat, megértjük a motivációikat, azonosulni tudunk a döntéseikkel. Más kérdés, hogy sokszor a színészek túljátsszák a szerepüket, ezáltal néha már a ripacskodás határait feszegetik, illetve fájó pont volt a részemről az a két jelenet, amiben a film egyszerűen nem tudta távoltartani magát a hollywoodi blődségektől és a sablonos befejezések átkától.

A film közepén láthatunk egy látványos, de elég röhejes várospusztítós jelenetet, amiben az emberek szokás szerint nem úgy viselkednek, mint bárki, aki a való életben egy életveszélyes helyzet, egy katasztrófa elől menekül, pont ugyanolyan, vezényszavakra reagáló báboknak tűnnek, mint maga Godzilla. Értem én, hogy a rendező az eredeti szörnyeteg dizájnját és mozgását is bele akarta vinni a saját verziójába, de egészen nevetséges volt látni, hogy míg Godzilla az egyik pillanatban még egy valódi élőlényként jön-megy-rombol, a másikban hirtelen megmerevednek a testrészei, és felhúzható játékfigura módjára csak a lábai mozognak, ahogy lépked előre.

^{(Fotó: Profimedia)}

Ha pedig már szóba került a látvány: ugyebár ez a film - mint az első Oscar-díjas Godzilla - a legjobb vizuális effektusokért kapta meg az aranyszobrot. Ebből is látszik, hogy az Oscar már régen nem a filmekről szól, ugyanis a Godzilla Minus One látványa és vizuális effektjei elég sok kívánnivalót hagynak maguk után. Hozzáteszem, 15 milliós büdzséből kihozni egy ilyen filmet bravúros és elismerésre méltó, de tény, hogy a CGI sokszor amatőrnek és darabosnak tűnik, míg máskor egészen elképesztően néznek ki a jelenetek. Persze a vak is látja, hogy ez az Oscar-díj semmiképpen sem a filmnek szólt, hanem Japánnak;

Amerika gyakorlatilag ezzel a díjjal akart bocsánatot kérni Hirosimáért és Nagaszakiért.

Félreértés ne essék, a Godzilla Minus One valóban az eredeti után a legjobb kaiju ebben a franchise-ban, ami bizonyos szempontból megidézi Christopher Nolan Dunkirk-jét és Steven Spielberg Cápáját - utóbbihoz kapcsolódik, hogy ez a film ugyanazt a feszültségfaktort használja, mint Spielberg 1975-ös remekműve.

A Godzilla Minus One ugyan kihagyta a magyar mozikat, de már elérhető a Netflix kínálatában nemcsak feliratos, de magyar szinkronos verzióban is.