promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Élő adásban káromkodott a híradós, megfagyott a levegő a stúdióban
Borítókép:  TV2
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A híradós nem tudta, hogy már adásban van, és kicsúszott a száján.

A magyar televíziózás történetében számos emlékezetes pillanat született már élő adások alatt. A TV2 korábban készített egy olyan egyveleget, amiben megmutatták a saját repertorájukat, kezdve azzal, hogy Azurák Csaba és Várkonyi Andrea milyen jót beszélgettek a híradó reklámszünetében, csak éppen nem tudták, hogy a kamerák még mindig mentek.

Azurák és Várkonyi az egyik riportot véleményezték éppen, közben azt is megbeszélték, hogy ahol Csaba született, ott nem volt villamos, csak sárga busz. Bár a híradósoknak mindig objektívaknak kell maradniuk, azért ők is kommentálni szoktak egy-egy riportot, amikor éppen nincsenek adásban.

Szerencsére Azurák Csaba és Várkonyi Andrea semmi kompromitálót nem mondtak a kamerák előtt, de a TV2-nél volt olyan, akinek nem volt ekkora szerencséje. Sokan emlékezhetnek arra a napra, mikor a Vissza a jövőbe után rögtön beadták a Tények korábbi műsorvezetőjét, Szarvas Lászlót, aki nem tudta, hogy már mindent látnak a nézők, és kicsúszott a száján:

„Ez k*rva jó, azt mondják fél perc, és...”

Persze nem csak a TV2-nél születtek ilyen parádés pillanatok és bakik, a TV2 összeállítása alatt láthattok majd olyan összeállítást, amit több csatorna felvételeiből raktak össze.


Az alábbi válogatásban többek között láthatjátok az MTV munkatársát, Tamást, aki egész nap az utcákat járta és arra várt, hogy beszámolhasson a tapasztalatairól, de a technika ördöge alaposan kibabrált vele. Mellette ott a riporter, akit kis híján tovarepített a 140 km/h-s szél, Szellő István zseniális névrontása, illetve a hírTV híradósa, aki egyszerűen képtelen votl nevetés nélkül felolvasni az egyik hírt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás