promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Most már biztos: Jön a Harry Potter sorozat és olyan szereplők is lesznek benne, akiktől te is padlót fogsz
Borítókép:  profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A Harry Potter sorozat összekapcsolódik a Star Wars univerzummal, avagy meglepő arcot is láthatunk majd a Potter sorozatban.

1997-ben nem csak Britney Spears készült befutni a popzenébe, de akkor jelent meg az első Harry Potter regény is, mely túlzás nélkül a feje tetejére állította a muglivilágot. A Harry Potter univerzum egy megunhatatlan világgá nőtte ki magát és generációk nőnek fel a regényeken és a Potter-mozifilmeken. Ma már igazi iparág épült a Potter-franchise köré, már saját vidámparkja is van és számítógépes játéka is van. Rengeteg gyerek világszerte a Harry Potter-könyvek miatt szerette meg az olvasást, és ezt a csodálatos dolgot már nem lehet elvenni senkitől. J.K. Rowlin, az egykor szegény tanárnő, ma már milliárdos és bátran felvállalhatja nevét és nemét is, hiszen a világ legiseresebb írói közé repítették őt a Potter-regények sikerei. (Egykor álnéven írta őket, hogy ne derüljön ki, hogy ő egy nő). 

Ahogy írtuk egy korábbi cikkünkben, felröppent a hír, hogy esetleg sorozat készül a nagysikerű Harry Potter-szériából. Nos, a pletykáról kiderült, hogy nem csak pletyka, hanem már BIZTOS hír-írja a Variety.  A Harry Potterből valóban sorozat fog készülni, mégpedig 7 évaddal. Minden évad 1 könyv sztoriját dolgozza fel, és a sorozat producere valóban a HP könyvek írónője, maga J. K. Rowling lesz!

A sorozat az HBO-n lesz majd látható, és teljesen új szereplőgárdával készül majd. Rowling hihetetlenül lelkes, hiszen egy sorozaton keresztül sokkal részletesebben tudja bemutatni a regénybeli eseményeket, mint a mozifilmekben. 

"Fontos számomra Max elkötelezettsége a könyveim integritásának megőrzése mellett, és alig várom, hogy részese lehessek ennek az új adaptációnak, amely olyan mélységet és részletességet tesz lehetővé, amelyet csak egy hosszú televíziós sorozat tud nyújtani" 

-mondta Rowling. 

A sorozatban csakúgy mint a 2001-2011-ig tartó mozifilmekben, angol gyerkszínészek lesznek a főszereplők, de teljesen új nevekre kell készüljünk. Viszont állítólag a gyerekszereplők mellett igazo hollywoodi nagyágyúkat is láthatunk majd az ikonikus szerepekben, pl Helen Mirren lesz a pletykák szerint McGalagony professzor, Piton pedig a Star Warsból (is) ismert Adam Driver! Szerintünk hozzá illik a karakter!

De a hírek szerint egy régi szereplő is visszatér, és Tom Feltont láthatjuk majd Lucius Malfoy szerepében. Felton Draco Malfoyt, Lucius Malfoy fiát játszotta a Harry Potter-filmekben. 

A filmek, melyeknek köszönheti a karrierjét Daniel Radcliffe, Emma Watson és Rupert Grint is, sokak szerint tökéletesek, és kár újabb verziókat készíteni, de a sorozatot így is rengeteg rajongó várja világszerte. Egyelőre arról még több infót nem tudni, de a filmekkel kapcsolatban több forgatási érdekesség is nyilvánosságra került, (pl.majdnem Steven Spielberg lett az első film rendezője) melyről egy videót is mutatunk.:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás