promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Bődületes bukás: kutyát sem érdekli a magyar sorozat, mégis díjat adnának neki
Borítókép:  Viasat3
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Akkora érdektelenség övezte a sorozatot, hogy a csatorna nem tudott mást tenni. De ha díjat kapna, azt azért örömmel átvennék.

2022 októberében debütált a Viasat3-on a Herendi Gábor által rendezett, Szabó Győző és Oroszlán Szonja főszereplésével készült Brigi és Brúnó, aminek alapját egy kanadai formátum adta. A csatorna és a görög tulajdonú médiacsoport nagy reményeket fűzött ehhez a produkcióhoz, a saját zászlóshajójukként tekintettek rá, és ezért is húztak fel köré akkora reklámot.

Sajnos azonban úgy tűnik, a párkapcsolati problémákat parádésan, humorosan feldolgozó széria mégsem hozta meg a gyümölcsét, nem túlzás azt mondani, hogy a kutyát sem érdekli a Brigi és Brúnó.

A Viasat3 március 6-án kezdte el sugározni a sorozat 2. évadát, de most az eddigiekhez hasonlóan sokkal korábbra kellett átpakolni, mert az alkotók rokonain, valamint az elbaltázott Valami Amerika 3. részének rajongóin kívül gyakorlatilag senki sem nézte. A SorozaWiki információi szerint átlagosan 1 százalékos közönségarányt sem hoztak az új részek, vagyis a nézettsége csaknem egyenlő volt a nullával. Így aztán a csatorna kénytelen volt a 19 órás kezdésről 11:20-ra átrakni, hogy ne húzza le a főműsoridős átlagot.

Ezek után szörnyen kellemetlen lenne, ha bukott sorozat révén megkapná Televíziós Újságírók Díját a Napi sorozat kategóriában, ugyanis az első évadot is jelölték a Jóban Rosszban és a Keresztanyu mellett; bár legalább lenne egy szakmai elismerés, amivel a Viasat3 kabalafiguraként babusgathatna, miközben a szégyenteljes nézettségi adatok fölött pityereg.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás