promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Húsz éve Oscart nyert, de ma még lazább, mint eddig bármikor a magyar származású filmsztár
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Adrien Brody lassan ötven évesen is olyan menő és laza, mint Hollywood hőskorának sztárjai. Pedig karakteres arca miatt nem sokan hihették el a részben magyar eredetű filmsztárról, hogy valaha is bomlani fognak érte a nők. Idén, még Marilyn Monroe-val is szerelembe esett az általa eljátszott karakter bőrébe bújva a Szösziben. 

Adrien Brody sosem tagadta gyökereit, ám mindig elmondta a múltban, hogy nem tulajdonított nagy jelentőséget kevert magyar-cseh-lengyel származásának, sem annak, hogy anyja katolikus, apja pedig zsidó vallású. Az egyszeres Oscar-díjas színész karrierjét nagyban meghatározta a roppant emlékezetes külleme és jellegzetes sármja, amely nagyban behatárolta a lehetőségeit Hollywoodban. 

Brody ugyan próbálkozott akció-szereppel is, ám Antal Nimród víziója a Predator-franchise feltámasztásáról nem igazán ütötte meg a megfelelő szintet. Igaz, ez nem az akkoriban roppant kigyúrtnak számító hősünkön múlott. Egyszerűen a forgatókönyv és az ötlet csak egy B kategóriás sci-finek felelt meg. Ekkoriban egyébként sem volt Brody a pályájának hullámvasút szerű emelkedőjén. A 2002-es Zongorista főszereplőjeként alakított nagyot, és érdemelte ki a következő év márciusában az aranyszobrocskát. 

Az elmúlt években Wes Anderson filmjeinek gyakori szereplője (Utazás Darjeelingbe, Grand Budapest Hotel, A Francia Kiadás). Tavaly két emlékezetes moziban is fontosabb mellékszereplő volt. Marylin Monroe életrajzifilmjében, a Blonde-ban volt Ana de Armas egyik szerelme. Az Ecc, pecc, ki lehetsz? pedig egy olyan gyilkosság körül forgott, melynek éppen ő volt az áldozata, mint hisztis színházi-rendező. 

Brody a jövőben sem fog leállni a filmgyártással, ám szemmel láthatóan örömmel ül modellt különböző tematikát alkalmazó fotósoknak. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás