promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Gusztustalan dolgot művelt a Lost és A Hangya sztárja, és ezt most töredelmesen be is vallotta
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Evangeline Lilly ezután más személynek tűnhet a szemünkben.

Evangeline Lilly alighanem univerzális nőtípus, aligha létezik olyan férfi a világon, akinek ne jönne be a bájos pofija, vadócos mosolya és persze a bombasztikus teste. A kanadai színésznő még csupán 43 éves, de máris olyan sikerprodukciókban szerepelt, mint a Smallville, a Lost, illetve A hobbit és A Hangya.

Persze ő sem aranygyűrűvel az ujján született, bár kevesen tudják, hogy a színjátszás előtt a civil életben is kipróbálta magát. Nemrég egy showműsorban pedig az egyik polgári foglalkozására emlékezett vissza, meglehetősen zavarba ejtő módon.

Evangeline Lily elmesélte, hogy egy időben légiutas-kísérőként dolgozott, ám már rögtön az elején sejtette, hogy nem erre a pályára termett. Nehezen viselte a goromba, szeszélyes utasok parancsolgató viselkedését, ezért hamarosan le is lécelt a repülőterek környékéről.

Ez még persze a Lost előtt volt, és a színésznő azt is elmesélte, hogy bizony nagyon csúnya, sőt gusztustalan dolgot művelt, ha betelt nála a pohár. Nagyjából 6 hétig tartott a betanítása, és 2 hónapig dolgozott stewardessként, ám már ennyi idő alatt is megtanulta, hogyan szerelheti le a „bunkókat”.

„Sikerült egy megfelelő rendszert kidolgoznom azok ellen, akik nem viselkedtek jól velem szemben a gépen. Amikor elhaladtam mellettük, ledobtam egy kis »piszkos bombát«, igen, csendben az orruk alá pukiztam. Mi mást tehettem volna még?”

– kérdezte a szende szépség a műsorvezetőtől. Azóta egyébként aligha már megszelídülhetett, hiszen csendben éli az életét, 2010 óta a színész-rendező Norman Kali az élettársa. Két fiuk született, és Evangeline Lily a bevallása szerint gyakorló keresztény.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás