promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Népharag zúdult Kasza Tibire, csalás történt a Szerencsekerékben?
Borítókép:  TV2 Play
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A nézők szerint Kasza Tibi igazságtalanul döntött a műsorban.

Kasza Tibi nagyot bakizott a Szerencsekerék egyik adásában, ugyanis amikor Wolf András volt a sztárjátékos, véletlenül bemondta a villámjáték helyes megfejtését. A műsorvezetőre a szerkesztőknek kellett fülesen keresztül rászólniuk, hogy eljárt a szája.

Most azonban a nézők szálltak rá. Gyakorlatilag kisebb népharag zúdult Kasza Tibire, csalással vádolták meg őt a Szerencsekerék közösségi oldalán. Az egyik fordulóban ugyanis Harsányi Levente kipörgetett egy csődöt, ami éppen hogy átsiklott az 1 millió forintos jackpot felett.

„Az bizony az, aminek látszik Levi! Az bizony egy csőd”

- mondta Kasza Tibi, és már el is tűnt Harsányi Levente számlájáról a 3 millió 370 ezer forintja, amit addig összegyűjtött.

A nézők viszont nem úgy látták a dolgokat, ahogy a műsorvezető: szerintük ugyanis a kerék kis nyila nem hajlott át a csődre, ezért Leventének 1 millió járt volna, ha jó mássalhangzót tudott volna bemondani. A felháborodott nézők csalást sejtenek a háttérben.

„Tibi ne haragudjál, de a nyelv csak meg volt hajolva, nem ugrott át, úgyhogy nem volt csőd. Máskor is így csinálsz”

„Csak szerintem nem a csődnél állt meg a kerék?”

Mi is visszanéztük az adás ezen jelenetét, de semmi jele nincs annak, hogy Kasza Tibi csalt volna, vagy igazságtalanul járt volna el, ugyanis ha jól fülelünk, hallhatjuk a kis nyíl kattanását, ami jelzi, ha átbillen egy szeletkén. Harsányi Leventének bizony nem sok hiányzott a jackpothoz, de az valóban a csődnél állt meg.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás