promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Will Smith ledobta a mozibombát: érkezik a Bad Boys negyedik része
Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Jön az új Bad Boys mozi, avagy újra megtudjuk, hogy mire jók a rosszfiúk. Három évvel a harmadik epizód premierje után örömmel közvetítjük a két főszereplő, Will Smith és Martin Lawrence üzenetét: immár hivatalos, hogy hamarosn érkezik a Bad Boys negyedik része. Igaz, ezért egyelőre még nem idén kell a filmszínházakba rohannunk. 

Az 1995-ös első és a 2003-as második rész után hosszú pihenő következett a Bad Boys franchise-ban. Miközben Will Smith pályafutása hullámhegyeket és völgyeket élt meg, addig Martin Lawrence maradt a trash vígjátékok szintjén. Azonban az előző évtized végére sikerült összehozniuk a már évek óta várt folytatást, amelyet mindkét színész régi szívügyének tekintett. 

A 2020-as Mindörökké rosszfiúk közepesen jól teljesített világszerte, így várható volt, hogy a készítők - immár az első két részt dirigáló legenda, Michael Bay nélkül - nekiugranak a gyártásnak. Csakhogy ekkor kezdett eszakalálódni a milliók halálát okozó, a Hollywoodra roppant negatív hatást gyakorló koronavírus-járvány. Így a nagy tervek, és a várhatóan gyors forgatókönyvírói munka ellenére a fiókba került a negyedik epizód. 

Szerencsére mégsem kell lemondanunk a széria új darabjáról, mert Will Smith és Martin Lawrence az Instagramon szólott a rajongókhoz. A két színész együtt jelentette be, hogy a Sony Pictures hivatalosan is rábólintott a forgatás eőkészületeire. Azonban az még durván a felvezető fázisában jár, és még nincs sem konkrét megjelenési dátum, de még csak kész forgatókönyv sem. Persze meglepődnénk, ha a készítők nem reflektálnának valamelyest a pandémiára vagy a nemzetközi háborús helyzetre valamiféleképpen. 

A Bad Boys negyedik részének szinte borítékolható sikere nagyot lendíthet ismét a már 54 éves Will Smith karrierjén, aki a tavalyi Oscar-gálás pofonja óta folyamatosan a negatív kritikák özönét szenvedi. Ám újabb "feltámadásának" része lehet a 2024 vége felé, vagy 2025 elején érkező film. Ráadásul a színésszel a Disney is folytatja a közös munkát, nemrég jelentették be azt is, hogy Will Smith visszatér Dzsini szerepében az élőszereplő Aladdin folytatásában is.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás