promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Fiatal korunk nagy szerelme, Gloria Estefan 65 évesen már eléggé nagymamásan néz ki

Fiatal korunk nagy szerelme, Gloria Estefan 65 évesen már eléggé nagymamásan néz ki

Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions

Viszont szemmel láthatólag jól érzi magát a bőrében.

A kilencvenes évek egyik nagy énekes sztárja, Gloria Estefan le sem tagadhatná kubai származását. A dalai temperamentumosak, ízig-vérig latinosak, és erre a közönség is azonnal vevő lett szerte a nagyvilágban.

Egészen hihetetlen, hogy a Conga és más fülbemászó slágerek előadója tavaly szeptemberben már a 65. születésnapját ünnepelte, de hát valóban sok-sok évtized eltelt azóta, hogy a szépséges Gloria megszületett Havannában, aztán családostól átköltözött Miamiba.

A hétszeres Grammy-díjas énekesnő nagyjából 75 millió lemezt adott el a karrierje során, és ezzel a legjobb latin-amerikai női előadók sorába emelkedett. Gloria 1976-ban jött össze a szintén zenész Emilio Estefannal, akihez két évvel később feleségül is ment, így már a férfi családnevén futott be jelentős popkarriert.

Egy kisfiuk és egy kislányuk született, akik azóta már szintén művészi pályákon igyekeznek sikeressé válni. 2012 nyarán történt meg az, amire tini korunkban gondolni sem mertünk: Gloria nagymama lett, de hát az a világ rendje.

A valóban nyugdíjas korban járó énekesnő a legfrissebb képein tényleg nagymamásan néz ki, az arca kikerekedett, sőt az egész teste gömbölydedebb lett, viszont az is látszik rajta, hogy remekül érzi magát a bőrében.

A lánya, Emily Estefan az édesanyja latinos szépségét örökölte, ezt viszont a férfiak egyáltalán nem élvezhetik, a 28 éves hölgy ugyanis – aki szintén énekesnőként keresi a kenyerét – nyíltan leszbikus, 2016 vége óta él kapcsolatban a dús keblű Gemeny Hernandezzel.