promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
10 percbe sűrítette az idei filmeket egy magyar vágó, piszok jó lett az eredmény
Borítókép:  DeviantArt
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Gál Sanyi hihetetlen munkával 10 percbe vágta össze a 2022-es filmeket.

Gál Sanyi magyar rendező és vágó, aki évek óta készít mashupokat, vagyis montázsvideókat az adott év filmes terméséből. Ez minden évben egy hatalmas feladat, hiszen nem egyszerű többszáz filmet összevágni mindössze pár percbe, de úgy tűnik, megéri a hosszadalmas fáradozás velük, hiszen Sanyi komoly visszajelzéseket kap a videói miatt.

A rendező-vágó egyébként saját rövidfilmeket is készít, amelyek nemcsak Magyarországon, de külföldön is nagy sikereket érnek el. A Messze az otthon-t és a Defekt-et is több nemzetközi fesztiválon is díjazták - többek között Los Angeles-ben és New York-ban is. Idén készült el következő rövidfilmje, a Születésnap című horror, ami a FrighTime című rövidfilmes horrorantológia első, bemutatkozó darabja.

Sanyi ezzel a filmjével elérte, amiről a legtöbb magyar filmes csak álmodik, ugyanis az ADS által forgalmazott A látogatás kísérőfilmjeként került be a magyar mozikba. A látogatás még mindig elérhető a legtöbb hazai filmszínházban, tehát aki teheti, váltson rá jegyet, mert így egy magyar horrorfilmet is megnézhet előtte.

Gál Sanyi a Promotions-nek beszélt az idei filmes mashupjáról, amit idén is kemény munka volt összehozni.

„A szakmámból adódik, hogy szeretek filmekkel foglalkozni. A videóvágás hobbiként indult, ami idővel kinőtte magát a szabadidős elfoglaltságból. Mára egyszerre mondhatom a munkámnak és a szenvedélyemnek. Az évösszegzős mashup videókat 5 évvel ezelőtt kezdtem el csinálni, amikor láttam egy hasonló összeállítást a neten. Elsősorban a filmrajongók szeretik kitalálni, hogy melyik filmet ismerik fel egy-egy pillanatból, de mindig próbálom bárki számára élvezhetővé tenni”

- fogalmazott a rendező, aki elárulta, hogy így sem az összes film került bele a videójába. A 2022-es év összes filmalkotása közül "csupán" 220 látható a montázsvideóban.

„A streaming térhódításával már nem csak mozifilmekről beszélünk, ezért is ugrott sokszorosára a ránk zúduló filmtömeg. Idén is volt mit szeretni, volt mit utálni, de a lényeg, hogy volt mit nézni”

- mondta Gál Sanyi.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás