promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Magyar filmkvíz: kitalálod egyetlen képről, hogy melyik magyar film van a képen? Szinte lehetetlen hibátlanul kitölteni
Borítókép:  fmc
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Szinte lehetetlen 10-ből 10 pontot szerezni ebben a kvízben.

Folyamatosan érkeznek az újabb újabb magyar filmek és hazai alkotások a mozikba és a televízióra. A napokban mutatták be az Átjáróház című filmet, ami egy hullaház portása és egy halott lány szerelmét meséli el, de még idén debütál a magyar Trónok harcaként is emlegetett történelmi sorozat, az Aranybulla, amihez éppen mostanában érkezett egy vadonatúj előzetes.

A magyar filmipar több jól sikerült alkotással ajándékozott meg minket az elmúlt években, és összességében úgy látszik, hogy az emberek szeretnek magyar filmekre is jegyet váltani a mozipénztáraknál. A napokban igen sokan töltötték ki a filmkvízeinket, ezért úgy döntöttünk, hogy most egy olyan tesztet állítunk össze, ami kizárólag a magyar filmekkel kapcsolatos.

Az alábbi kvízben 10 magyar filmből láthattok egy-egy képet, nektek pedig el kell döntenetek, hogy melyik filmről is van szó.

A dolog nem lesz olyan nehéz, ugyanis csak olyan filmekből fogtok látni kiragadott pillanatképeket, amiket az elmúlt 22 évben mutattak be.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás