promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tóth Andi látványosan mutogatja a karjait, váratlanul előbukkant a csigaházából
Borítókép:  TV2 Play (screenshot)
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az énekesnő még novemberben fogadott ideiglenes némaságot.

Tóth Andinak az év végére elege lett a médiafelhajtásból, és önkéntes remeteséget vállalt be. Szerencsétlen módon ezt éppen akkor tette, amikor a magyarországi bulvársajtóban elterjedt, hogy a 23 éves énekesnőt súlyos állapotban vitték kórházba – később a menedzsere ezt a hírt cáfolta.

Andi hosszas hallgatás után december 9-én jelentkezett újabb Instagram-poszttal, elsősorban azért, hogy 15 nappal karácsony előtt egy kuponkódot ajánljon a rajongói figyelmébe. Az ujjatlan fekete felsőben virító szépség mindössze ennyit biggyesztett a fotói mellé angolul:

„Hiányoztam?”

Andi közben – akár tudatosan, akár tudattalanul – arra törekedett, hogy mindkét karja jól látható legyen. Az október végi pletykák szerint ugyanis egy továbbra is megnevezetlenül maradt híresség kábítószer hatása alatt, véres (talán összevagdosott) kezekkel került kórházba, márpedig a most kitett képeken Andi esetében ennek semmi nyoma.

„Egy közszereplőnek mindent tűrni kell – ez egy kimondhatatlanul kegyetlen mondat, amivel a végtelenül gonosz, rosszindulatú emberek nyugtatják magukat, hogy tükörbe tudjanak nézni és békésen alhassanak az ítélkező, fájdalmat és maradandó sérüléseket okozó véleményük után. De ezek a sorok most NEM a kommentelőkhöz szólnak, vagy akár a követőimhez, akik az elmúlt 2 hét történései után is erőt küldve állnak mellettem rezdületlenül. Nem. Ez a poszt most arról szól, hogy elfáradtam”

– indokolta ideiglenes visszavonulását az énekesnő a november 12-én kitett posztjában. A némasági fogadalomhoz azóta nagyjából tartotta is magát, és lehet, hogy a rövidke felvillanás után most ismét visszabújik a csigaházába.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás